50263x

Megható pillanatokat élhettek át azok, akik november 30-án délután kilátogattak Komárom főterére, a patinás Klapka térre. Páratlan civil összefogásnak köszönhetően egy hatalmas adventi koszorút helyeztek ki „Klapka tábornok” lábai elé. Délután kettőtől folyamatosan jöttek az emberek és mindenki hozott magával karácsonyfadíszt, melyeket a koszorúra helyeztek. Volt, aki saját készítésű díszt hozott, de akadt olyan középkorú hölgy, aki a nagymamájától megmaradt kis üvegdíszt sem sajnálta felhelyezni a közös koszorúra. A hideg, kellemetlenül nyirkos idő ellenére egy percre sem ürült ki a tér: kisgyermekes családok, fiatalok, idősek több százan jöttek el díszíteni.

A Komáromi Önkéntesek egyik tagját, Kiss Rékát kérdeztük a civil kezdeményezésről: „Tudomásom szerint Komáromban még sosem volt ekkora, sőt semmilyen adventi koszorú. Egy rég dédelgetett álom valósult meg ma. Mivel nullás költségvetésből dolgoztunk, fennállt a veszélye annak, hogy kicsúszunk az időből. A négy méter átmérőjű adventi koszorú vázát a helyi Stroja a mechanizmy (SAM) vállalat készítette el, melynek alkalmazottja, Varga Tamás képviselő rengeteget segített nekünk, de köszönet jár a vállalat vezérigazgatójának, Magyarics Józsefnek is. A vaskonstrukció még csütörtök este a Klapka térre került. A világítótestek (amelyek egyszerű kültéri lámpák) megalkotásában szintén önzetlen összefogásnak köszönhetően a hajógyári szakközépiskola egyik tanára és diákja segített nekünk. A fenyőágakat, amelyek a vázra kerültek, ismételten a támogatók jóvoltából szereztük meg” – tudtuk meg.
Beke Krisztián virágkötő a koszorú paramétereit ismertette: „a díszítéshez felhasznált a fenyőmennyiség 5-6 mázsa körül mozog. Jelenleg több, mint 1000 gömb díszíti és több méter dekorációs anyag került a mi közös, barátságos adventi koszorúnkra. Ezúton szeretném mindenkinek megköszönni a segítséget, támogatást, a sok mosolyt és a buzdító tapsot, ami elhangzott délután négykor itt a Klapka téren, hogy felgyulladhasson az első gyertya”.
Miután kigyulladt a fény és teljesen besötétedett, megérkeztek a történelmi egyházak képviselői: Fehér Tibor káplán felszentelte, Dobai Egyeg Kamilla segédlelkész pedig megáldotta a koszorút. Rövid ünnepi köszöntőt Anton Marek polgármester mondott.
Magyarics Józsefet, a SAM vezérigazgatóját is sikerült megszólaltatnunk a téren, aki elmondta: minden egyes olyan mozzanatot támogatnak, amivel segíthetik a várost. „Nem vagyunk közömbösek az iránt, ami ebben a városban zajlik. Legyen az sport, kultúra, vagy éppen ilyen civil megmozdulás. Tetteinkkel példamutatóan, mindenkit motiválni szeretnénk az önzetlen segítségre jövőben is. Akinek lehetősége van segíteni, az tegye meg. Fontos, hogy olyan emberek vegyék körbe ezt a várost, akikben van egy belső motiváció, kényszer, hogy valamit tegyen a köz érdekében. Néha kell alkotni olyan dolgokat is, ami a szemnek szép és a lelket gyarapítja. Így lehet igazi értéket létrehozni” – vallott őszintén a legfőbb támogató.
„Esténként a fények minden nap kigyúlnak majd és egészen éjfélig világítani fognak – hétről hétre több „gyertya”. A következő adventi vasárnapokon különböző, színes programokkal, koncertekkel várjuk ki a térre az érdeklődőket – mondta el beszélgetésünk végén Kiss Réka, aki bevallotta ugyanakkor, hogy van benne egy kis félelem is. “Attól tartok, hogy esetleg a vandálok megrongálják, elcsúfítják a koszorút. Ez a kezdeményezés, és maga a komáromi karácsony megérdemli azt, hogy ha valaki nem tud a dolgok mellé állni, akkor legalább ne ártson a közös ügynek. Ezúton kérek most mindenkit, hogy legyenek tekintettel az ünnepekre és arra, hogy mekkora erőfeszítés áll munkánk mögött” – mondta el búcsúzóul.
Sokáig, nagyon sokáig még jöttek az emberek a térre. A sötét és hideg ellenére szívet melengető érzés volt hallani, ahogy az emberek suttogták: szép. (sze)
(A koszorú elhelyezése csak az első állomása volt annak a programsorozatnak, amelyet a Komáromi Önkéntesek “A mi karácsonyunk” elnevezéssel indított el. Advent utolsó vasárnapján szervezett rendezvényükről alább olvashat.)


„A mi karácsonyunk” – A Komáromi Önkéntesek ünnepváró rendezvénye

Mézeskalács-készítés mobil kemencében, kézműves-foglalkozások, játékos gyermekprogramok és koncertek várják azokat a komáromiakat, akik december 21-én, Advent negyedik vasárnapján kilátogatnak a Klapka térre, a Komáromi Önkéntesek “A mi karácsonyunk” elnevezésű ünnepvárójára. Az önkéntes alapon szerveződő rendezvényt első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal hívták életre.

„Alig másfél hete egy régóta dédelgetett álom megvalósításába fogtunk. A Komáromi Önkéntesek, és azok a szimpatizánsok, akik a város iránt felelősséget éreznek, ámbár nem hajtja őket az, hogy közéleti babérokra törjenek, Advent utolsó vasárnapját fogják – reményeik szerint – szebbé és meghittebbé tenni. Teszik ezt azért, mert felismerték a tényt, hogy az elmúlt években nem zajlott olyan adventi rendezvény a belvárosban, amely az ünnepi hangulathoz méltó lett volna” – hangzott el „A mi karácsonyunk” elnevezésű ünnepváró rendezvény sajtótájékoztatóján, melyen az önkéntes alapon szerveződő esemény programját Kiss Réka és Kocskovics Péter ismertette.
A két szervező kiemelte, sok-sok civil támogató, lelkes önkéntes, valamint Komárom város vezetése és új polgármestere, Stubendek László is az ügy mögé állt, így két nappal a helyhatósági választások után már bele is fogtak a szervezési teendőkbe.
Az ünnepváró Advent első vasárnapján kezdődik (cikkünk fenn), minden más azonban már Advent utolsó vasárnapján, december 21-én történik. A programok kora délutántól (14.00) kezdődnek majd: a Pince Egyetemi Klubban gyermek- és kézműves-foglalkozásokat tartanak, az Európa-udvarban működő népszerű Borozó a szervezői csapat és fellépők találkozóhelye lesz, a Klapka téren pedig az egész napos zenei programok mellett – a rendezvény egyik fő attrakciójaként – elkészítik Komárom város mézeskalácsait. A komáromi háziasszonyok által előre elkészített tésztákat két pékségben gyűjtik össze, a nyújtás, a szaggatás, a sütés (mobil kemencében) és a díszítés azonban már a Klapka téren zajlik.
A zenei színpadon este nyolcig tartanak majd a programok. Fellép mások mellett Korpás Éva, Emmer Péter, Ölvecky András, Kulin Eduard, a Ritka Magyar Folkband, Lakatos Róbert, valamint a Concordia és a Gaudium vegyes kar is. A sajtótájékoztatón a szervezők hangsúlyozták: minden fellépő ingyen vállalja a fellépést. Megtudtuk azt is, hogy a zenei műsorban egy különlegességgel is készültek: a szervezők felkérték Komárom óvodáit és alapiskoláit, hogy egy közös énekkel járuljanak hozzá az ünnepi hangulat meghittségéhez. A magyar és szlovák óvodák, alapiskolák tanulóiból álló alkalmi gyermekkórus a Csendes éjt (Tichá Noc) és a Kiskarácsony, nagykarácsony (Padá sniežik) című karácsonyi énekeket adják majd elő közösen.
A hagyományteremtő szándékkal életre hívott rendezvényhez a Vianočná kapustnica című hagyományos karácsonyi műsorukkal a Matica slovenská komáromi szervezete is csatlakozott. Az ünnepváró hivatalos programjait a december elejétől látogatható www.karacsony-vianoce.eu honlapon teszik közzé.

Felvidék.ma