49672

A népzenei és néptánchagyományokat népszerűsítik a Fölszállott a páva című műsor szereplői a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatói és munkatársai körében. A Ludovikán november 5-én induló programsorozaton a történelmi Magyarország főbb tájegységeit mutatják be azok kulturális értékein keresztül.

Az NKE és a közmédia közös rendezvénysorozatán az MTVA és a Hagyományok Háza tehetségkutatójának résztvevői első alkalommal Kalotaszeg varázslatos tájegységét, cifraságát idézik meg a Ludovika Főépületben.
November 5-én, szerdán a II. emeleti Zsibongóban Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, a tehetségkutató műsor táncos zsűritagja idézi fel kalotaszegi útjának legkedvesebb emlékeit a műsor első évadából ismert Czifra Táncegyüttes és a Góbé Zenekar közreműködésével. A rendezvény házigazdája az első évad szólótánc kategóriájának győztese, Berecz István lesz.
Az “Ez a műfaj nem vitrinbe való!” mottóval meghirdetett programsorozat ebben a tanévben hét estből áll. A rendezvényeken a zenés-táncos néprajzóra után az egyetemistáknak lehetőségük lesz arra, hogy táncház keretében is megismerjék az adott tájegység jellegzetes tánclépéseit és zenéjét.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetése a rendezvénysorozattal egy egyetemi népzenei-néptáncos csoport megszervezését is ösztönözni szeretné.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44677,45290,44505″}