49908x

A következő történetet a Csicsói Hírmondóban találtuk.

Egy szép kellemes szeptemberi estére meghívást kaptam Décsi Laci bácsihoz. Előzőleg a telefonban az mondta, mutatni akar nekem egy régi képet édesapjáról. Én örömmel tettem eleget a meghívásnak már csak azért is, mert nagyon szívesen hallgatom a Laci bácsi történeteit és élménybeszámolóit. El is kezdte a mondandóját, mesélt és beszélt a régi időkről. Közben felesége Mártika néni is megjelent a képpel és egy kis finom szilvapálinkával, sütivel és hazai borocskával.
A kép 1915-ből származott, amikor is az édesapa id. Décsi László hazaérkezett a háborúból. A bácsi 1890.1.14-én született Csicsón és itt is halt meg 1970.2.16-án. A fotó készítésekor 25 éves volt és a monarchia béli ruhát viselte. A képen láthatók még II. Vilmos német császár és Ferenc József az Osztrák Magyar Monarchia császára. A hímzés igaz kissé megfakult, de még szépen kivehetők a magyar zászló színei a piros, fehér, zöld. Mesélőm elmondta, hogy édesapja tüzérként harcolt az I. világháborúban az úgynevezett közös hadseregben, ahol mindenféle náció megfordult, de a vezényszó német volt. De harcolt az orosz fronton is és Lengyelországban Lemberg környékén. Testvére Károly szintén frontharcos volt, aki később még olasz fogságba is esett. Leszerelésük után már nem voltak többé katonák. Míg beszélgettünk több régi katonafotó is előkerült, amelyeken egy régi bunker bejárata volt látható és katonák a fronton. Sőt, Laci bácsi meglepett egy régi bakanótával is, melyet ott helyben elő is adott. „Ha kimegyek a Doberdói harctérre…” nótát kezdte énekelni, de talán az ő meglepődése még nagyobb volt, amikor a második sor után bekapcsolódtam a nótázásba. Ráadásként még a nóta második versszakát is elénekeltem. Nagy volt tehát a meglepetés, hogy én egy fiatalabb korosztálybéli ismerek egy ilyen régi nótát. Kérdezte is rögvest, hogy ugyan már hol tanultam és hallottam ezt a dalt. Ekkor átvettem a mesélő szerepét és elmondtam, hogy Bödők Zsiga barátom valamikor a 80-as évek közepén, amikor a csillagásztáborokat szervezte és vezette, este a tábortűz mellett népdalokat énekelt velünk. Miután mindketten megörvendeztettük egymást egy szép történettel, elbúcsúztam, azzal, hogy még biztos találkozni fogunk, mert egy ilyen beszélgetésnek mindig van mondanivalója.

Androvics Adrianna, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”48144,48002″}