Biztos, hogy a Felvidék mindmegannyi településén, ahol magyarok élnek számos tehetség található. A Csallóközben, Mátyus földön, Gömörben, a Bodrogközben és az Ipolymentén is. Amikor látom a tehetséges gyermekek szárnypróbálgatásait, örül a szívem, mert tudom, hogy nem hiábavaló az a munka, amit erre a gyermekekre fordít a velük foglalkozó felnőtt.
Kinézek az ablakon és látom a borongós ősz lehangoló látványát. November végét mutat a naptár, és lassan ráhangolódunk az adventi várakozásra, ha egyáltalán meghagyja nekünk ezt a szép ünnepvárakozást a kereskedelem mindent elsöprő reklámhadjárata.
„Itt van a nagy alkalom! Most vásárolj mindig többet és többet, mert az ünnep csak akkor teljes, ha tele vásárolod családodat ajándékokkal!”
Nem igaz, ne higgyünk a reklámszövegek hamis szirénhangjának! Az év vége felé közeledve, az advent szent várakozásában inkább csendesedjünk el, és végezzünk számadást az elmúlt év minden percével, órájával, napjával, hetével és hónapjával!
Vajon én felvidéki magyar megtettem e mindent annak érdekében, hogy teljesítsem azt a feladatot, amit a Teremtő reám bízott? A múló időben adtam e valami nemeset, szépet, jót, örömet másoknak? Mit kell még tennem a közösségért ott, ahol élek?
Óhatatlanul előjön ilyenkor az a kérdés is. Vajon minden felvidéki magyar gyermek magyar nyelvű iskolába jár? Hiszen hol máshol ismerkedhet meg a magyar gyermek elődei, tehát szűkebb régiójának gazdag kulturális örökségével, mint a magyar iskolában. A felnövekvő nemzedék pedig csak akkor tudja értékelni elődei örökségét, ha mindezt az anyanyelvén, magyarul sajátítja el, és adja tovább szűkebb környezetének és a világnak.
Minden rendezvény, verseny, ahol a magyar nemzetiségű fiatalság megmutathatja szellemi értékeit, erősíti bennünk, felvidéki magyarokban, az összetartozás érzését. Ezek a gondolatok vezettek arra az elhatározásra, hogy bemutassam önöknek egy sokoldalú ifjú tehetség szárnypróbálgatását, aki nem más, mint Csáky Máté, az Ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola hetedikes tanulója.
Ahhoz, hogy egy kicsit visszamenjek az időben, lapozgatnom kellett a Bukréta folklórcsoport krónikájában. Vajon mikortól lett tagja a Kisbukrétának ez a csibészes mosolyú fiú. Nézegetem a fényképeket, és kicsit visszapergetem az időt. 
A négy Csáky fiú közül a két idősebb Matyi és Misi voltak az első Kisbukréta tagok a család négy fiúgyermeke közül. Matyi a 2009-es Májfa állítás majálisán népdalokat furulyázott, Misi pedig ugyanebben az évben a IV. Szent Korona ünnepen, a menetben vitte a szalagos botot „fájós csizmáiban”. Ugyanis, a sokáig tartó gyaloglás során a régi, keményszárú csizmák feltörték a lábát.
A sorban harmadik fiú Máté is kedvet kapott a szereplésre bátyjai példája nyomán. Még csak kis másodikos, vékony fiúcska volt, alig tudott olvasni és minden szereplés előtt úgymond lámpaláz gyötörte, vajon megfelel az elvárásoknak, fogja e tudni a szerepét.
Időközben bátyjai megnőttek és kinőtték a Kisbukrétát, de Máté maradt. Azóta már megnőtt, hosszú, vékony fiú lett belőle, a hangja is mutál, de az a csibészes kisfiús mosolya, valamint hűsége a Kisbukrétához megmaradt.
Hol is kezdjem bemutatni Csáky Máté sokoldalú tehetségét?
Ahogy ül mellettem, szép lassan szedegeti elő táskájából a sok emléklapot, elismerő oklevelet, melyeket a Tompa Mihály Vers és Prózamondó versenyeken, Magyar Népmesemondó versenyen kapott. Második díjak, bronzsávos, aranysávos minősítő besorolások, első helyezések, köszönetek a részvételért és mindezek 2009- től 2014-ig bezárólag, öt év termékei.
Utolsó versmondása a sorban, Sajó Sándor hazafias költő emlékére rendezett versmondó versenyen, Ipolyságon, amelyet a Palóc Társaság szervezett. (Erről ITT>>> számoltunk be részletesebben.)
Ám ez csak az érem egyik oldala. Mátét nemcsak a vers, a mesemondás érdekli, hanem a zene, az ének is, de most, hogy mutál a hangja inkább a hangszeres zene, mégpedig a hegedű dominál.
A Palócföldi csalogány iskolai népdal verseny állandó résztvevője lett, ahonnan rendszerint aranysávos minősítéssel tért haza. A helyi Ipolyi Arnold Alapiskola mellett működő Művészeti Iskolában már öt éve hegedűn tanul, /tanára id. Szőllősi Sándor/, ezért a hangszeres kategóriában is versenyez. Szintén aranysávos minősítés a jutalma.
Az iskolai versenyeken kívül szerepelt a Csemadok által szervezett Ifjú tehetségek fesztiválján 2013 májusában, továbbá az Ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Iskola fennállásának 20. évfordulója alkalmából megrendezett „Isten hozott rózsám” népdalversenyen, itt harmadik helyezést ért el.
Időközben megalakult a Művészeti Iskola népi zenekara, vezetője id. Szőllősi Sándor, aki jó érzékkel fogta össze a zeneileg tehetséges gyerekeket. Felismerte Máté tehetségét, mert a fellépések alkalmával gyakorta átengedi neki az első hegedűs szerepét. Ennek a kis iskolai népi zenekarnak már egy bemutatkozó lemeze is megjelent 2013-ban, Az ipolybalogi zeneiskola vonósai címmel.
A XXXI. Honti Kulturális Napokon is nagy sikerrel szerepelt a fiatal tehetségekből álló zenekar. Ezen kívül számos falunapi rendezvényen is felléptek a nyár folyamán.
Máté az Ipolyi Arnold Alapiskola énekkarában is énekel, amelynek vezetője Hugyecz Zolcer Erika. Minden iskolai rendezvényen szerepelnek, de megmutatják énektudásukat március 15-én is, amikor az 1848-as magyar szabadságharcra emlékezik falunk lakossága.
Közben megalakult a művészeti iskola keretein belül egy másik zenekar a Kis Trió, amelynek Máté szintén tagja lett, ahol újból megmutathatja prímási tehetségét. Nem hiába nevezték őt Jászberényben az Ars Sacra művészeti hetek Pósa Lajos emlékrendezvényén, ez év szeptemberében az ifjú Dankó Pistának. (A jászberényi Ars Sacra rendezvényről ITT>>> számoltunk be.) Itt önálló hegedűjátékával és a Bukrétás asszonyok énekét kísérve varázsolta el a jászberényi nézőközönséget.
A sokirányú fellépéseiért a nyári szünetben több helyre is eljutott. A Tatai anyanyelvi táborba, ahol a magyarsággal kapcsolatos előadások voltak, kirándulások, fürdés, egyszóval igazi nyári kikapcsolódás. Itt találkozott a Kárpát-medence számos vele egykorú magyar diákjával, erdélyi, vajdasági és kárpátaljai gyerekekkel, és jó barátságot kötött velük. Ez az anyanyelvi tábor arra volt jó, hogy erősítse az itt táborozó gyermekekben a nemzettudat érzését.
Ezen kívül részt vett egy katonai táborozáson is, ahol megismerkedhetett a hivatásos katonák életével, különböző fegyver nemekkel, valamint régi katonahősökre is emlékeztek egy budapesti kirándulás alkalmával. Itt meg is jegyezte, hogy nem szeretne katona lenni, semmi pénzért sem menne katonai pályára.
Bátyjaival együtt már alapiskolás korától rendszeres résztvevője volt a nyári ministráns táboroknak. Mivel nagybácsija katolikus pap, ezért Ipolyvarbón is gyakran szerepel a családi zenekar, amelyben testvéreivel és pap nagybácsijával közösen zenélnek a templomi ima napokon. Szabad idejében édesanyjának segít a konyhában, mosogat, törölget, rendet rak, söpör, mert nincs lány a családban. Gyakran játszik legkisebb testvérével, Marcival, énekelnek, mondókáznak, és többnyire mókáznak.
Az esti szentmiséket sem hagyja ki, és a hiányzó ministránsok helyett gyakran beugrik. De hát tanulni is kell. Igaz nem nagyon szereti a nyelveket, sem a matematikát, annál inkább a magyar irodalmat. Becsületére legyen mondva azon van, hogy számos elfoglaltsága mellett a közepes jegyek megmaradjanak.
Amikor megkérdeztem tőle, hogy a sok tevékenység közül, melyik tetszik neki a legjobban, ezt mondta: “2011-ben a nyári szünet alkalmával Ipolynyéken megismerkedtem a néptánccal és a dramatikus játékokkal. Ezek teljesen elvarázsoltak és szerelmese lettem a néptáncnak és a színészetnek. Sajnos, azóta sem rendeztek ilyen tábort, hiába kérdeztem rá, hogy mikor lesz újra, senki sem tudta megmondani. A néptánc iránti vonzalmamat szerencsére ki tudtam elégíteni az ipolynyéki Hont táncegyüttesben. Ezt a tánctudásomat a Kisbukrétában is kamatoztattam különböző összeállítások és fellépések alkalmával.
Színészi tehetségét Máté most kezdi megmutatni, ahogy férfiasodik a hangja és serken a bajusza. A novemberi hónapban egy nem is olyan régi népszokást elevenített fel a Bukréta folklór csoport, a tollú fosztást. Ebben Máté öregembert játszott, aki egy szakajtóban kukoricát morzsol, miközben az asszonyok fosztják a tollút és dalolnak, beszélgetnek, mesét és találós kérdéseket mondanak. Úgy átélte a szerepét, mintha igazi öregember lett volna 13 évesen. Meggörbült, csoszogott, köhögött, morgott, dohogott, mint a régi öregek, csak a pipa hiányzott a szájából.
A tollú fosztást a balassagyarmati öregotthon lakóinak adtuk elő Márton nap alkalmából, amelynek az idősek nagyon örültek. Volt, aki még sosem látott tollú fosztást és sosem evett mákos kukoricát, amit a tollút fosztó asszonyok kaptak vacsorára a ház gazdasszonyától.
Én, e sorok írója, annak örülök, hogy Csáky Mátéban már gyökeret vert a népi hagyományok, szokások iránti vonzalom és szeretet. Felnőve pedig tovább fogja vinni azt, amit iskolás korában megismert és elsajátított, a népdalok, a néptánc, a zene, a színészet szeretetét, hogy tehetségével másoknak mindig örömet adjon.
Hiszen mi másért lennénk a világon, ha nem azért, hogy az emberek felé, jót, szépet és örömet sugározzunk?
Lőrincz Sarolta Aranka, Felvidék.ma
