49730

Október közepén elindult a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsora a közszolgálati televízió M1 csatornáján. A válogatáson sikeresen szerepelt a dunaszerdahelyi Rigó Ronald és a bodrogszerdahelyi Sykora Miroslav – mindketten lenyűgözték a szakmai zsűrit.
A Virtuózok műsor célja a klasszikus művészek felfedezése Magyarországon és a Kárpát-medencében egyaránt. A vadonatúj tehetségkutató műsor a komolyzenét állítja reflektorfénybe, ami egyedülálló kezdeményezés nem csak Magyarországon, hanem az egész világon elsőként adnak teret a komolyzenének ilyen formában. A meghallgatásra mintegy kétezer tehetség jelentkezett 6 és 24 év között hangszeres fiatalok, illetve klasszikus énekben 28 év volt a jelentkezési korhatár. A kezdeményes kiemelt figyelmet fordít a szociálisan rászoruló tehetségek felkutatására és gondozására.
A szakmai zsűri olyan neves személyekből áll, mint Miklósa Erika Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas opera énekesnő, Kesselyák Gergely karmester, Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész, Batta András Erkel Ferenc-díjas és Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár, Némethy Attila zongoraművész és Szenthelyi Miklós Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, egyetemi tanár, aki egyben a Magyar Virtuózok Kamarazenekar alapítója is. Szakmai hátterét a Magyar Virtuózok Kamarazenekara biztosítja, emellett a verseny során neves hazai komolyzenei művészek is segítik majd a fiatal tehetségeket.
A 26 éves bodrogszerdahelyi Sykora Miroslav énektudásával lenyűgözte az öttagú zsűrit. Miroslav nehezen kifejezi ki magát, dadogása nem beszédhiba. Miroslav születése után hat hónappal szülei elváltak. Édesapja csak három éves korában látogatta meg. Az apa távozásakor a kisfiú vele akart menni, de nem lehetett. A sírástól sokkos állapotba került, egy-két percig levegőt sem kapott, miután magához tért, azóta dadog, ami az orvosok szerint bármikor elmúlhat. A színpadon viszont az éneke hibátlan és profi. A felvidéki fiatalember korábban elvégezte a konzervatóriumot, azóta önmagát képezi. A válogatáson a Rossini-Carlo Peponi: Zenés esték – A tánc No. 9. adta elő.
„Nagyon sok ember tud beszélni folyamatosan, nem sok értelme van. De így énekelni, viszont kevesen tudnak” – jelentette ki a zsűriből Szenthelyi Miklós Miroslav előadását követően. A zsűri könnyekig meghatódott. „Nem tudunk a zenének ennél nagyobb szószólót. Mit jelent a zene? Ez az ember fogja a nézőknek, az embereknek megmondani” – magyarázta zsűritársainak Batta András. Ezek után nem volt kérdés a középdöntői bejutás.
A dunaszerdahelyi fiatal zongorista, Rigó Ronald (24 éves) bevallása szerint a zene a mindene. Ha nem lenne, akkor ő sem létezne. „Igazából sosem a hangokra figyelek, hanem arra a mondanivalóra, amit szeretnék a közönség felé kinyilvánítani” – vallotta önmagáról Ronald. A válogatáson Chopin: h-moll szonáta Op. 58. No. 3. – IV. tételét adta elő. A zsűri szerint az egyik legnehezebb zongoradarab. Mindezt Ronald játszi könnyedséggel és teljes átéléssel adta elő.
„Pár éve hallottalak utoljára, ahhoz képest mint a rakéta úgy mész előre” – méltatta Némethy Attila Ronaldod – „Fantasztikusan jó előadás volt. Egyszerűen nem érezni, hogy ez az egyik legnehezebb zongoradarab. Csak a legjobbakat tudom erről az előadásról mondani.”
Mindkét felvidéki tehetség bejutott a középdöntőnek számító legjobb kilenc közé. Három korcsoport közül mindketten a felnőtt csoportban folytatják a versenyt. Így a felvidéki közönség péntek esténként szurkolhat tovább a fiúk sikereiért.
A decemberben záruló műsorban az öttagú zsűri döntése alapján három győztes is lesz – korcsoportonként egy személy – akik mind egy-egy lemezfelvétellel, illetve egy-egy amerikai fellépéssel gazdagodhatnak. A legjobbak a New York-i Avery Fisher Hall, a torontói Roy Thomson Hall, illetve a miami Kravis Center színpadán léphetnek fel. Hármuk közül pedig a nézők választják majd ki azt az egy szerencsés fődíjast, aki egy éven át havi egy millió forintot kap, amit zenei karrierjére fordíthat.
A műsor a tehetségkutatás mellett fontos célkitűzése, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét a nézőkkel.

Ando Krisztina, Felvidék.ma
Fotók: facebook.com/virtuozok
Rigó RonaldSykora Miroslav
{iarelatednews articleid=”36296,44505,44257″}