50383

Az arcokhoz helyek is tartoznak, ahol ezek a katonák harcoltak, győztes vagy vesztes csaták résztvevői voltak, hőstetteket hajtottak végre – és mindegyiknek az lebegett a szeme előtt, hogy a szeretteik hazavárják őket!
Most, a Nagy Háború blog nyomán egy ilyen helyszínt mutatunk be, ami a mai Szlovákia területén fekszik. Őrmező (szlovákul: Strážske) kisváros a Kassai kerület Nagymihályi járásában, Homonnától nem mesze. A települést az 1914-es novemberi orosz betörés alkalmával érte el közvetlenül a háború. Az oroszok elfoglalták Homonnát és a környező falvakat, felderítő egységeik eljutottak az Őrmező határában lévő Krivostianka magaslatig is. És most adjuk át a szó Csolnoky Endrének, a cs. és kir. 1. repülőszázad őrvezetőjének, aki két postai lapot is küldött Őrmezőről:
Homonna 1914 9/XI
Ormezo 09Kedves Katica! Soraimban tudatom, hogy már megint a hazámból írom e lapot. A lapot, melyet Aradon adott fel megkaptam, és egy levelet. Azt elfelejtette megírni, hogy mikor fog hazamenni, és nem tudom e lap otthon találja vagy nem. Ha megállunk, többet írok. Kézcsók Endre
Őrmező 1914 XI/16
Kedves Katica! Soraimban tudatom, hogy még ez ideig itt vagyunk Őrmezőn. A lapot megkapta, melyet innen küldöttem? Hogy meddig leszünk itt, azt nem tudom még most sem. Nagyon hideg idők járnak erre és fagyok. Mi újság otthon? Nem tudom mit csináljak most vasárnap du. Gondolatom az, hogy jobb lenne otthon, mert itt esik az eső. Kézcsók, Endre

Annak, aki kíváncsi az egész történetre, valamint, hogy milyen harci cselekmények történtek Őrmezőnél, javasoljuk, olvassa el a teljes posztot Nagy Háború blogon!

Sztakó Zsolt, Felvidék.Ma
{iarelatednews articleid=”50272,49908,48144,48002″}