bugar-bela01

A beszélgetés során Bugár újfent megerősítette, hogy 2016-ig nem akar együttműködni az MKP-val.
Bugár Béla addig marad a politikában, amíg azt az emberek akarják. Ha a párt országos tanácsa úgy dönt, a Most-Híd pártot ő vezeti majd a 2016-os parlamenti választásba is. A TASR hírügynökségnek azt nyilatkozta, keresi az utódját, azt azonban nem árulta el, ki lehetne az.
Azzal kapcsolatban, hogy esetleg Lucia Žitňanská lehetne az utódja, aki a belépése után azonnal alelnöke lett a pártnak, s újabban szinte mindenütt ott látni Bugár oldalán, nem kívánt találgatásokba bocsátkozni.

Hasonlóképpen azt sem részletezte, kivel fog majd pártja a parlamenti választás során együttműködni, annyit azonban elárult nagy választék nincs. A Smerrel való együttműködésre vonatkozó kérdésre csak azt hajtogatta, találgatásokba nem szeretne bocsátkozni, s hogy az ő gazdasági, szociális és az államigazgatásra vonatkozó elképzeléseik eltérőek, s elképzelhetetlennek tartja, hogy a Smer megváltozna.
De kifogásai vannak szinte valamennyi jobboldali politikussal kapcsolatban, Matovičcsal az a baj, hogy nem tartja be a szavát, Procházka is egyszer így beszél, másszor meg úgy, Lipšic meg keményen megtámadta a postafiókcégekkel szembeni küzdelemről szóló egyezséget, s bár azt állítja, rossz a törvény, az utcára ment tüntetni, amíg a többi ellenzéki a parlamentben próbált egyezkedni.

Bugár azt azért elismerte, nincs azzal különösebb gond, hogy Hlina meg a többiek az utcán tüntetnek a törvénymódosításért, amíg a többi ellenzéki politikus a parlament padsoraiban próbálja módosítani a törvényt. Hlinát nem ítéli el ezért, ilyen fajta nyomásgyakorlásra is szükség van, ő maga azonban nem ment a tüntetők közé, mert, mint mondta, nem azért küldték őt a parlamentbe, hogy az utcán tüntessen, hanem hogy megpróbáljon némely törvényen javítani, a gondokat a parlamentben megoldani.
Bugár szerint Kaliňák belügyminiszter kettős állampolgárságra vonatkozó megoldása nem jó, a kivételeket rossz ötletnek tartja. Mint mondta, a Smer rossz törvényt szabott, amire most ráfizetnek az emberek, de beismerni nem akarja azt, inkább megpróbál kicsit lazítani rajta. A Most-Híd elnöke szerint az egyetlen megoldás a 2010 előtti állapotok visszaállítása lenne e téren.
A beszélgetés során szóba került az oktatási és a kulturális autonómia kérdése is. Az újságíró kérdésére, hogy miért álltak elő ezzel a témával, amikor tudják, hogy a szlovákoknak gondjaik vannak ezzel, Bugár azt felelte, az autonómia szó nem szerepel pártja Vízió 2016 c. programtéziseiben, az anyag oktatási és kulturális önkormányzatiságról beszél. „Ha valakinek ez gondot okoz, akkor az nem való Szlovákiába, nem való egy demokratikus államba” – jelentette ki. Bugár szerint a különbség köztük és az MKP közt az, hogy azok területi autonómiát akarnak. „De azok is kulturális és oktatási önkormányzatiságról beszélnek” –próbált érvelni az újságíró, ám Bugár szerint „nem az a fontos, ki mit mond, hanem hogy mit csinál. „Ha elolvassa a javaslataikat, meglátja, hogy ott területi autonómiáról van szó” – mondta.

A beszélgetés során Bugár újfent megerősítette, hogy 2016-ig nem akar együttműködni az MKP-val. A komáromi önkormányzati választás szerinte bizonyította, hogy nincs értelme erősködni. Ha az MKP együtt kívánt működni, nem kellett volna támadnia őket, mert az emberek szerinte emiatt nem hittek a közös listában, elutasították az együttműködést.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50859,49987″}