51165

A 2013-as év sem volt gyenge zeneileg, de elmondhatjuk, hogy a tavalyi esztendő még eseménydúsabbra sikeredett: sok jelentős albummal és még több fontos, ütős és élvezetes dallal – adta közzé a kulter.hu mérvadó magyarországi zenei portál.

A főleg popkultúrával foglalkoóz honlap minden évben összeállítja az előző évi TOP 10-es zenei listáját. Idén ezt megtoldották plusz eggyel, ahova ráadásul a felvidéki Jóvilágvant sorolták.

„Bár a tavalyi évet összegző listáról van szó, rendhagyó módon máris a jövőbe nézek, és ráadásként ajánlok egy olyan zenekart, amelyre feltehetően a következő évek rangsorainak szereplőjeként számíthatunk. A Jóvilágvan egy pörgős, kreatív csapat, dalaira az élénk, rockosabb zenei alap és a különleges szövegek jellemzőek. Ami még egy lapáttal rátesz minderre, az az énekes, Bokor Réka nagyon szép hangja. A Jóvilágvan dalai tele vannak élettel és az élet élvezetével. Most ízelítőnek a Melyiké vagy? című számot ajánlom, mely a keresésről, annak izgalmasságáról, szépségeiről szól. De valószínűleg minden hallgatásra másról és máshogy hat. A Jóvilágvan tipikusan az a zenekar, amelyet nem elég csak hallgatni, érdemes ellátogatni a koncertjeikre is, mert azokon többet, mást adnak” – olvasható indoklásul.

További TOP listájuk pedig így néz ki:

10. Animal Cannibals – Minden változik
9. Kelemen Kabátban feat. Eckü – Maradjatok gyerekek
8. Majka és Curtis – Csak te létezel
7. Quimby – Hasta La Ganxsta
6. Halott Pénz – Nem érinthet meg
5. Intim Torna Illegál – Hiába nézel a szemembe
4. Halott pénz – Valami van a levegőben
3. VAN – Ez van
2. Odett – Éjszaka
1. Red Bull Pilvaker – Szeptember végén

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”47146,41406″}