51262

Az V. Magyar Világtalálkozó szervezői keresik a legnépszerűbb tíz magyar nótát. A közönség által megszavazott legnépszerűbb nóta május 30-án csendül fel a budapesti SYMA rendezvényközpontban.
A kezdeményezés 2014-ban indult útjára. Akkor a IV. Magyar Világtalálkozó programfolyamában a tíz legnépszerűbb népdalt énekelték el.
Előző évi „ Ezer torokból…” című rendezvényünk kapcsán, már első felhívásunk után meggyőződhettünk arról, hogy mennyire szívügye a magyarságnak a magyar népdal. Köszönet újra és újra a fellépő művészeknek és mindazoknak, akik részt vettek a szervezésben, a közös éneklésben és azoknak is, akik hálás szavaikkal végig lelkesítettek bennünket, szervezőket. Szándékunk, hogy a 2015-ös „Ezer torokból…” is sikeres és méltó legyen szüleink, nagyszüleink emlékéhez is – áll a szervezők közleményében.
Mint írják, a közös éneklésnek elsősorban nem a színvonal, hanem maga az együtténeklés lesz a cél. „Kérjük a különféle csoportokat, dalköröket, hogy kedvük és lehetőségeik szerint aktívan kapcsolódjanak be már az előkészületi munkákba is, hogy az adott nap igazi örömünnep legyen mindannyiunk számára sikeres és méltó legyen szüleink, nagyszüleink emlékéhez is” – hangsúlyozták a szervezők.
Az V. Magyar Világtalálkozó május 22. és 31. közt rendezik meg Budapesten. A rendezvénysorozat kilencedik napján, május 30-án csendül fel a legnépszerűbb tíz magyar nóta. Az eseménysorozat a Panoráma Világklub ajánlásával 2014-ben hivatalosan is felkerült a hungarikumok közé. A közös éneklésre szánt nótákat a mail@vilagklub.hu címre várják a szervezők. 
Bővebb információ elérhető ITT>>>

Felvidék.ma
Fotó: archív, vilagtalalkozo.hu
{iarelatednews articleid=”46009,39824,39741,38225″}