51673

A hazai pályán játszó MBK Rieker Komárom kosárlabdacsapata a Besztercebánya legyőzésével bejutott a szlovák kupa vasárnapi döntőjébe, ahol a pozsonyi Inter lesz az ellenfele.

A dél-szlovákiai együttes az első lépést a döntő felé még a pénteki negyeddöntőben tette meg, ahol egy balul sikerült első negyedet követően a Lévai Patriótákat verte 111:92-re. Az MBK vezére ezúttal is az amerikai T. J. Bannister volt, aki negyvenkét pontot szerezve a mérkőzés legeredményesebbjének bizonyult.
A negyeddöntők krónikájához tartozik, hogy a Besztercebánya óriási meglepetésre kiejtette a bajnoki tabellát vezető Privigyét, így a szombati elődöntőben az MBK Rieker – a papíron gyengébb – „bányászokkal” találkozhatott. Ennek ellenére a szünetben még a Besztercebánya vezetett 47-44-re, a második félidőben azonban magasabb fokozatra kapcsolt a hazai együttes, és elsősorban a Halada-Bilics-Jankovics triónak köszönhetően 96:87 arányban legyőzte a Besztercénél, s ezzel bejutott a vasárnapi fináléba. Itt a bajnoki címvédő Inter vár rájuk, amely az elődöntőben erődemonstrációt tartott: több mint negyven ponttal verte a tavaly ugyanebben a sorozatban elsőségig jutó Svitet.
Mint azt korábban megírtuk, azzal hogy a Szlovák Kosárlabda Szövetség (SBA) bizottsága a Szlovák Kosárlabda Bajnokság (SBL) csapatainak közös megegyezése alapján a MBK Rieker COM-Therm Komárom csapatát bízta meg a Szlovák Kupa 2015 elődöntőinek és döntőjének megszervezésével, a dél-szlovákiai együttes először lehetett a négyes döntő házigazdája. Tekintve, hogy a komáromi együttes remek hazai mutatóval rendelkezik az idényben, a vasárnap (február 8.) este hat órakor kezdődő finálé esélyeseként léphet pályára.

lm, Felvidék.ma
Fotó: facebook.com/Karol Scholtz
{iarelatednews articleid=”51344,51207,51143,51103,51065″}