51836

Régi hagyomány Helembán, hogy felvonulással, tűzugrással temetik a telet farsang utolsó szombatján. Nem volt ez másként idén sem: február 14-én maskarába öltözött, táncoló, kapukat zörgető emberek hada vonult végig az Ipoly menti településen.

A farsangi busójárás komoly hagyományokkal rendelkezik Helembán, olyannyira, hogy Peck Ottilia, a rendezvény egyik szervezője sem tudja megmondani, hányadik alkalommal rendezik meg, azt azonban tudja, hogy a helyiek évtizedek óta farsang utolsó szombatján a téltemetés hírére az Ipoly partjára vonulnak. Mint mondja, ez alól csak a háborús évek jelentettek kivételt.

Busójárás Helembán 5„Az idei felvonulás tíz órakor indult a falu elejéről, és délben a falu végén, az Ipoly partján ért véget egy szabadtéri
megvendégeléssel. A hagyományoknak megfelelően a helembaiak itt meggyújtják az úgynevezett kiszebabát, majd bedobják az Ipolyba, ezzel jelképezve, hogy eltemetik a telet. A kiszebabát, amely egyidős a helembai busójárás hagyományával, szalmából, rongyból készítik, és a telet jelképezi. Településünkön nem maszkokat öltenek az emberek, hanem különböző maskarákba – általában női ruhákba – bújnak, a felvonulás alatt pedig táncolnak, kapukat zörgetnek a rossz elriasztása és a megtisztulás szellemében. Az a lényeg, hogy minél ijesztőbb, és csúnyább legyen a jelmez – meséli Peck Ottília, aki elárulja azt is, hogy a helembai busójárásnak fontos része a tűzugrás is. „Általában négy-öt szalmabála van elkészítve, azokat meggyújtjuk, a fiatalok átugranak ezeken, az idősebbek pedig a tűz körül táncolnak” – teszi hozzá.

Busójárás HelembánA rendezvény egyébként nem csak a helyieket, hanem nagyon sok környékbelit is vonz. Idén a tágabb régióból, sőt még Magyarországról is érkeztek vendégek. „Évekkel ezelőtt még egy híd kötött minket össze a magyarországi Ipolydamásddal, ezt azonban pár éve a nagy árvíz miatt le kellett bontani. Mikor még állt a híd, a határátkelőt is megnyitották, és ezen keresztül mentek át az emberek az egyik faluból a másikba. Az egyik évben Helembán kezdődött, és Ipolydamásdon végződött a felvonulás, a következő évben pedig fordítva: onnan indultunk és Helembán ért véget. A hidat lebontották, ennek ellenére az ipolydamásdiakat minden évben meghívjuk, így tettünk idén is, és az Ipoly partján őket is megvendégeltük” – mondta el Peck Ottília. A felvonuláson részt vett Farkas Iván, az MKP országos alelnöke, valamint a két szomszédos település polgármestere, Kosznovszki Henrietta és Rományik Ferenc is. A maskarába öltözött emberek a felvonulás egy-egy állomásánál mindhármójukat alaposan megtáncoltatták.

Felvidék.ma   Busójárás Helembán 3Busójárás Helembán 4Busójárás Helembán 6Busójárás Helembán 7