51977 1

Az Ukrajnával kötött jelenlegi fegyverszünetet nyomatékosíthatná némely Oroszországgal szembeni szankció enyhítése is. Jelentette ki Robert Fico, kormányfő a Szlovák Rádió és Televízió 5 perc múlva 12 című politikai vitaműsorának február 22-ei adásában hozzáfűzve, legalább szimbolikus visszalépésekről lehetne szó. A kormányfő az ukrajnai helyzetről és a nemzetközi jog megsértéséről a Krím-félszigeten kész akár az orosz külügyminiszterrel, Szergej Lavrovval is tárgyalni, aki áprilisban Szlovákiába látogat.
Fico szerint a szankciók enyhítése elképzelhető például néhány orosz képviselő az Unió területére elrendelt belépési tilalmának megszüntetésével, mivel ez az embargó, szavai szerint, lehetetlenné teszi a párbeszédet.
Fico arra is rámutatott, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók nekünk is ártanak, mivel több szlovákiai cégnek gondjai vannak, minek következtében jelentős számú ember munka nélkül maradt. „Tudom én, hogy kellenek az áldozatok, de legyen jogunk elmondani a véleményünket. Változtattak a szankciók valamit is Oroszország álláspontján? Nekem úgy tűnik, hogy nem” – jelentette ki a kormányfő.
Bugár Bélának, a Most-Híd elnökének ellenben meggyőződése, hogy a szankciókon kívül más lehetőség nincs. „Kérdéses, hogy ha nem lennének a szankciók, Oroszország már nem kebelezte volna-e be fél Ukrajnát. A szolidaritásnak ára van. Engem sem tesz boldoggá a munkahelyek elveszítése, de itt a szolidaritásról van szó” – mondta.
Bugár azt állítja, a katonai megoldás nem megoldás Ukrajna számára, de beszéljünk arról, mi történik Ukrajnában. „Minden államnak joga van saját területi épségének a védelmére. Ha számunkra fontos volt, hogy magunk dönthessük el, hova akarunk tartozni, akkor ezt a jogot Ukrajna esetében is el kell ismernünk. Én nem látok semmilyen más megoldást, mint hogy jelezni Oroszországnak, hogy megsérti az egyezséget” – vélekedik az ellenzéki pártelnök.
Robert Fico szerint eddig még semmit sem oldottak meg. „Örülhetünk, hogy a harcok nem annyira intenzívek, de az ukrán hadsereg és a szeparatisták közti feszültség nagy” – jelentette ki a kormányfő utalva egy korábbi kijelentésére, miszerint vannak félelmei a nagy ukrán háború esetleges kirobbanása miatt. „A megoldás az lenne, hogy a politikusok kompromisszumokat találnának. Bízok benne, hogy a tárgyalások tovább folytatódnak” – jelentette ki Fico hozzáfűzve, ragaszkodik Ukrajna területi épségéhez, és továbbra is azt tartja, hogy nem fog fegyvereket küldeni Ukrajnába
Fico szavai szerint Ukrajna eldöntötte, hogy aláírja a társulási szerződést az Unióval, azt azonban nem várhatja, hogy valaki fizetni fog helyette. „Ukrajnának olyan házi feladatokat kell teljesítenie, amelyeket, attól tartok, képtelen lesz teljesíteni. Az életszínvonal nagyon alacsony az országban, s ha teljesíteni szeretnék a feltételeket, még jobban össze kell húzniuk a nadrágszíjat” – mondta Fico.
Bugár szerint tény, hogy Oroszországnak érdeke, hogy Ukrajna némely területe hozzá tartozzon. „Tény az is, hogy a tűzszünetet nem tartották be. Nem helytálló azonban az állítás, hogy ez egy propagandista háború, hiszen emberek halnak meg ott” – jelentette ki Bugár.
Az ellenzéki politikus szerint igaz, hogy kicsi a hadseregünk, de tagjai vagyunk a NATO-nak, amiből kötelezettségeink is származnak. „Senki sem akarja, hogy bárhová is katonákat kelljen küldenünk, de erre is fel kell készülnünk. A biztonsági stratégiánkat legutóbb 2005-ben aktualizáltuk. Legfőbb ideje, hogy felújítsuk azt” – fogalmazott a Most-Híd elnöke.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51817,51757,51723,51675″}