52069x

A Kakukktojás című egész estés előadását február 28-án mutatja be az Ifjú Szivek Táncszínház a pozsonyi P.O. Hviezdoslav színházban.

Az idén 15. születésnapját ünneplő Táncszínház szóban forgó előadása ezúttal a 21. század embere számára kedves és ismerős környezetbe ágyazva dolgozza fel a Kárpát-medence hagyományos tánc- és zenekultúráját. Olyan, általánosan ismert és közkedvelt műfajokkal állítja párhuzamba a néptáncot, mint a hip-hop, majorette, menuette, flamenco és lindi hop. A Kakukktojás a néptánc és a népzene által meghatározó színházi élményt kínál, miközben felhőtlen szórakozást ígér kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Az előadás rendező, koreográfusa és jelmeztervezője Hégli Dusan, a művészeti asszisztens Varsányi Zsófi, a művészeti munkatársak pedig Gálik Gábor, Libuša Bachratá és Branislav Polák.

A Táncszínház új koreográfiáját 2014 őszén mutatták be először, a Felvidéki Kakukktojást elsőként a dunaszerdahelyi közönség láthatta, de őszi turnéjuk során több helyütt is bemutatták, főleg diákoknak, akiknek az előadás után foglalkozásokat is tartottak.

„A koreográfia alapgondolata a kakukktojás-típusú feladatok átültetése a színpadra egy interaktív előadásba. A próbafolyamat során, a premier előtti próbákon a különböző korosztályokhoz tartozó közönségünk, a kisiskolásoktól egészen a középiskolás diákokig egyaránt nagyon jól reagált, élvezték előadásunk minden. Nem csoda, hiszen játszani mindannyian szeretünk – még mi, felnőttek is. Ám a Felvidéki Kakukktojás nem csak szórakoztat, hanem észrevétlenül tanít is” – nyilatkozta még az őszi bemutató előtt az előadás rendezője, Hégli Dusan.

A pozsonyi február 28-ai bemutató után a nagy érdeklődésre való tekintettel a Kakukktojást 2015. március 4-én és 5-én az Ifjú Szívek Táncszínházában is bemutatják.

Az Ifjú Szivek Táncszínház a kárpát-medencei magyar néptáncmozgalom, a szlovákiai magyar kulturális élet és táncművészet egyik jelentős műhelye. A társulat fő érdeme, hogy a Kárpát-medence tradicionális tánc- és zenekultúráját színházi táncelőadásain keresztül társadalmi értékként mutatja fel és erősíti bel- és külföldön egyaránt. Munkájában kitüntetett figyelmet kap a szlovákiai magyar hagyományos néptánc és népzene színpadi megformálása.

Műsorai műfajilag változatosak: a tradicionális tánckultúra formanyelvére épülő táncszínházi darabok, a táncokat életképszerűen, területek szerint bemutató néptáncelőadások és kimondottan az ifjúság számára készült műsorok szerepelnek a repertoáron.
Az együttes célközönsége elsősorban a szlovákiai magyarság, de a szlovákiai magyar tánc- és zenekultúra reprezentánsaként bemutatkozott már a világ legkülönfélébb színpadain.

dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”51925,51767,51689,50440,49309,47047″}