52491

Portálunkon is szóltunk arról, hogy Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak a nagykövetekkel tartott értekezletén elmondott szavait félremagyarázták.

Orbán Viktor beszédét mi is ismertettük, ebben kimondta: “Az autonómiakérdés kulcskérdése a magyar külpolitikának”. A szlovákiai magyar napilap az eseményt “Háttérbe szorul az autonómia” címmel tálalta. Az autonómiával kapcsolatos részt az MKP Hírvivő teljes egészében hozta. Ezt követően Mészáros András egyetemi tanár tollából jelent meg egy terjedelmes reakció, benne a kioktatás, hogy ha “valakit szó szerint idézünk, akkor azt a szövegrészt idézőjelekbe tesszük”.

Az idézőjelek viszont ott vannak a Hírvivőben, az idézett részt pedig nem töri meg semmi, ahogy az Orbán Viktor beszéde videófelvételének megtekintésekor (előző cikkünkben is közöltük az elérhetőséget, most is – itt, a kormany.hu oldalon, a szóban forgó rész 1 óra 14 perctől nézhető meg) is hallható. Mármint annak, aki veszi a fáradtságot, hogy egy kritika előtt utána néz a dolgoknak.

Végül: két másolat a szóban forgó írásokból. A sárga színnel jelzett részeket szerkesztőségünk emelte ki!
idezet2
1: A szlovákiai magyar napilapban megjelent írás teljes terjedelmében itt olvasható .
idezet1 2: Az MKP Hírvivőjében Orbán Viktort így idézték.
Felvidék.ma, O.N.

{iarelatednews articleid=”52340″}