52387

Az immár 7. éve megrendezendő Szeretethíd Kárpát-medencei Önkéntes Napok regisztrációja megkezdődött.

A szervezők arra biztatnak minden fiatalt, időst, csoportot és egyént, hogy vegyenek részt május 29-30-án a Szeretethídon, hogy valódi segítség lehessünk környezetünk számára! A Magyar Református Szeretetszolgálat várja az egyéni és csoportos jelentkezőket a www.szeretethid.hu oldalon keresztül. Van mód arra is, hogy a regisztráló csoportok saját projekttel jelentkezzenek, de amennyiben szükséges, a Magyar Református Szeretetszolgálat is segíteni tud hasznos feladatok felkutatásában, megszervezésében

A Szeretethíd olyan segítségnyújtó akció, mely mindenkit vár, legyen akár korosodó, akár fiatal, egyháztag vagy világi ember, egészséges vagy éppen fogyatékkal élő testvérünk határon innen vagy túlról.
“Célunk, hogy közösen tegyünk egymásért, a helyi és gyülekezeti közösségeinkért és a teremtett világért. Szeretnénk, ha a Kárpát-medence minden területén munkálkodnának kisebb-nagyobb csoportjaink szociális, fejlesztési és ökológiai területen valódi segítséget nyújtva ezzel településeknek, intézményeknek, gyülekezeteknek” – áll a szervezők felhívásában.

A 2009-ben életre hívott program keretében 2014-ben már közel 16.000 önkéntes segített embertársain.
A Szeretethíd idei fővédnökségét Szinetár Dóra művésznő és főtiszteletű Steinbach József dunántúli református püspök vállalta. Bátorítunk mindenkit, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez, hogy idén is megmutathassuk, hogy közösen mennyit tehetünk, és minél többen megtapasztaljuk az önzetlen segítségnyújtás örömét.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”45839,45793,45260,44575,39785,34034,28613,17641,22087″}