52728

Több száz fős tömeg gyűlt össze csütörtökön, március 26-án este a pozsonyi Hviezdoslav téren – az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének közelében – azon a tüntetésen, amelyet szervezői a NATO-támaszpontok kilátásba helyezett kiépítése elleni tiltakozásul hirdettek meg.

A tiltakozó megmozdulás több civil szervet – köztük a szlovák-orosz baráti társaság – rendezésében zajlott, s már a második ilyen tüntetés volt Pozsonyban és a sokadik Szlovákiában két héten belül.

A rendezvénynek a szervezők szerint a meghirdetetten kívül több apropója is volt, részint Szlovákia NATO-csatlakozásának közelgő, valamint Szerbia a NATO általi bombázásának a közelmúltban volt évfordulója. A rendezvényen a szervezők aláírásgyűjtést is elindítottak.

52728 tuntetesA tiltakozás résztvevői “Nem akarunk NATO-támaszpontokat”, illetve “NATO – gyilkosok, megszállók” és hasonló feliratú transzparenseket emeltek a magasba, néhány ember kezében szlovák és orosz nemzeti lobogót is látni lehetett, illetve a szónoki pulpitus közelében néhányan egy “Novorosszija” (a szakadár ukrajnai területek utaló) zászlót is kifeszítettek.

A tiltakozó megmozdulás során több civil szervezet aktivistája intézett beszédet a tüntetőkhöz. A szónokok rendszerint az észak-atlanti szervezet különböző szerepvállalásait, illetve Szlovákia NATO-tagságát bírálták és elutasították a NATO-támaszpontok esetleges szlovákiai kiépítését.

A tiltakozás egyik résztvevője és szónoka Ján Čarnogurský a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) egykori alapítója, egykori miniszterelnök és igazságügyi miniszter volt. Čarnogurský az ukrajnai konfliktust az “oligarchák háborújának” nevezve, s azt hangsúlyozta: el kell utasítani a NATO-támaszpontok szlovákiai kiépítését, mivel azok közelebb hozzák Szlovákiához a “keleten dúló háborút.”

mti, hnonlinesk/Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”52347,51928,50863,48582,48391,48339,48118″}