52134

A Via Nova Komáromi járásbeli szervezeteinek vezetői, illetve a Via Nova országos elnöksége volt via novásokkal kiegészülve találkoztak február 27-én Búcson.

Búcs kultikus hely a Via Nova számára, hiszen 2009-ben Gubík László és Samu István itt fogalmazták meg a Via Nova jövőképét, a felvidéki ifik gyűjtőszervezetének a kiépítését.  A fórumra fiatalok érkeztek Karváról, Komáromból, Gútáról, Dunamocsról, Búcsról és a Via Nova országos elnöksége révén a Felvidék számos más régiójából.

A fórumon a résztvevők elemezték a fiatalok helyzetét a tömbmagyar területen, beszélgettek az ifjúság társadalmi kondíciójáról, a társadalmi, közéleti ügyekhez való hozzáállásukról. Elhangzott, hogy sajnos kevés azoknak az aktív fiataloknak a száma, akik érdemben tudnák segíteni a társadalmi és politikai cselekvést, a kapcsolatok mobilitását a települések fiataljai között. Nem azért, mert közönyösek lennének a fiatalok, inkább mert a nagy migráció és a külföldi munkavállalás megnehezíti ezt. A fiatalok egzisztenciális problémákkal küzdenek, az életkörülményeik kiszámíthatatlansága gördít akadályokat aktív közéleti tevékenységük elé. Bese László, a régióért felelős országos alelnök elemezte a a beíratások eredményét a járásban és a diákok közéleti szerepvállalását.

Gubík László megkérte a Via Nova jelen levő járái elnökét, Vanya Évát, hogy dolgozzanak ki rendezvénysorozatot a járásban – akár az oktatási intézményekkel karöltve – a fiatalok megszólítása és bevonása érdekében. Samu István szükségesnek vélte, hogy a járás MKP-s alelnökeként megkeresse a fiatalok együttműködésének és bevonásának lehetőségét. Vállalt feladatnak tekinti a járás különböző településein működő helyi MKP-szervezetek felkérését, hogy segítség a fiatalok közéletbe kapcsolását. Véleménye szerint a fiatalok felé nyitnia kell a járásban az MKP-nak is. Erre egyébként a településeken már van jó néhány kedvező példa. “A nehéz életkörülmények veszélyeztetettebb társadalmi csoporttá teszik ezt a korosztályt, mert a lehetőségek hiányában az elvándorlást választják. A többi generáció, társadalmi csoport mellett a fiatalokkal is kötelességünk törődni.”

A fórum végén a résztvevők megkoszorúzták a falu központjában álló méltóságteljes Eszterházy János-szobrot, és megcsodálták Búlcsú vezér pazar monumentális szobrát is, akiről a falu a nevét kapta.

SI, Felvidék.ma
A tanácskozásonKoszorúzás
{iarelatednews articleid=”51997,51918,51855,51841,51422,51369″}