A Komáromi Kamarazenekar – egyben polgári társulás, a Komáromi Városi Művelődési Központtal karöltve – Komárom várossá válásának 750. évfordulóját ünnepelve – szervezte meg tavaszi hangversenyét, amelyre április 27-én, a Tiszti pavilon patinás dísztermében került sor.
„Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, amelyekbe csak a zene világít be.” (Kodály Zoltán)
A zene – „mint olyan”, már a nagy folyam menti kultúrák, az ún. civilizációk kultúrájának is szerves része volt. A mezopotámiaiak az isteneiket dicsőítő himnuszaik éneklését hangszerekkel kísérték. Ilyenkor a zenészeknek kezet kellett mosniuk, hogy tisztátalan kéz ne érintse a kultikus hangszereket. „Kína” mindezt felülmúlta. A zene ügyét önálló jogkörű miniszterre bízta, a tisztviselőknek zenéből vizsgázniuk kellett, feladatuk volt a nép dalainak feljegyzése és a Sárga Harangnak, mint a császár tulajdonát képező „alaphangnak” az őrzése is. Hitük szerint: a Sárga Harang alaphangjának megváltoztatása a császári birodalom széteséséhez vezethetett volna. A keleti kultúrákban a zene elengedhetetlen velejárója volt a hétköznapoknak és az ünnepi szertartásoknak egyaránt.
Amint tanítómesterünk, Kodály Zoltán írja: „A görög ember, ha kilépett otthonából, kultúrát lélegzett be a piacon is. Nekünk ma védekeznünk kell a nyilvánosság, a levegő művészetpusztító bacilusai ellen.” Örülnünk kell hát, hogy Komáromban egyre többen tesznek a „művészetpusztító bacilusok ellen”; szinte minden (alap)iskolának van énekkara, (a két városrészben) 7 működő felnőtt kórus van, 2 színvonalas művészeti alapiskola működik, s a jövő évben fennállásának 50. évfordulóját ünnepelő a zömmel a két zeneiskola művésztanáraiból verbuválódó – Komáromi Kamarazenekar.
Örvendetes, hogy az évek során egyre többeket vonz a „nemesebb zene”: a komáromi kórus – és zenekari hangversenyeken általában teltház van. Most is (már a hangverseny kezdete előtt) zsúfolásig megtelt a Tiszti pavilon koncertterme. Gyarapszik a tábora azoknak, akik tapasztalják (ismét Kodály Zoltán szavait) idézem: „… többsége annak, amit naponta szerte a világban hallunk: a mindennapok, hétköznapok, emberi gyarlóságok zenéje – nem is érdemli a zene nevet.” A Komáromi Kamarazenekar hangversenyein viszont – a műsorok összeállítójának, a zenekar művészeti vezetőjének Medveczky Szabolcsnak köszönhetően – a hallgató valódi értéket kap, ami felcsendül, az „zene a javából”: élvezetes, nemesen szórakoztató. Így volt ez most is. A hangverseny Georg Friedrich Händel: Concerto grosso Op. 6. No. 6 (g-moll) című (az olasz mesterek hatására íródott) hangulatos művével indult. Romain Rolland szerint a mű „Musitte címet viselő második tétele a falusi boldogságról szőtt ragyogó álom.” A Händel művet követően felhangzó szerzemény L. v. Beethoven: 12 német tánc című műve sem nagyon „komoly” zene. A koncert következő műsorszáma Bartók 10 magyar dal (eredetileg zongorakíséretes népdalok) Pfeiferlik Tamás, Pintér Éva, Záhorská Renáta kiváló tolmácsolásában – Medveczky Szabolcs mesteri átiratában (zenekaros hangszerelésével) kimondottan „tavaszi hangulatot” teremtett, amelyet az ezután következő – a Hoffmann-né Kemenes Vera által vezetett VOX FEMINA kórus közreműködésével előadott – újabb Bartók mű, az Öt egynemű kar, még csak fokozott. A harmadik Bartók művet – a Román népi táncok, Medveczky Szabolcs által készített, fantáziadús változatát – is élvezet volt hallgatni.
A három Bartók mű előadása méltó főhajtás volt, a világhíres magyar zeneszerző emléke előtt, halálának 70. évfordulója évében.
A hangverseny második részében előadásra kerülő zeneművek – Carlos Gardel: Por una Cabeza című tangója; Karl Jenkins, angol zeneszerző (Palladio, a 16. század ünnepelt építésze tiszteletére komponált) „modern” Concerto grossoja vonószenekarra; Leroy Anderson: Jazz pizzicato and Jazz legato – a pengetést mint efektust alkalmazó előadásmódot is felhasználó – két rövid tételből álló szerzeménye és a „slágerek”: John Williams, Schindler Listája – főcím zene és Leonard Bernstein, West Side Story című musicalje három dalának zenekari átiratai – érezhetően a könnyed szórakoztatás céljából szólaltak meg.
A mindvégig lelkesen tapsoló közönség a legnagyobb tetszéssel a koncertmester Medveczky-Horváth Györgyi – Schindler Listája – hegedűszólóját fogadta; de a concertálók – Mátesz Éva (hegedű), Weisz Péter (gordonka) is kitettek magukért.
A zenekar tagjai látható odaadással muzsikálták végig a (kicsit hosszúra sikeredett) koncertet, játékuk szép homogén hangzást eredményezett. Természetesen ehhez nagyban hozzájárult a karmester, Medveczky Szabolcs mindvégig koncentrált vezetése.
Szép gesztus volt a zenekartól, hogy Harmat Rudolfnak, a zenekar szervezési vezetőjének gratulált 70. születési évfordulója alkalmából és a hangverseny előtti napon átvett Polgármester-díjához; megköszönve a zenekar létezéséért való fáradozását. Mi, a nemesebb zene komáromi hívei is tisztelettel gratulálunk; a tanár úrnak további sikeres tevékenységéhez jó egészséget kívánunk!
A hangverseny alatt végig az járt az eszemben: milyen kár, hogy a zenekar érdekesebbnél-érdekesebb műsoraira (amelyekkel keményen megdolgozik) csak Komáromban van igény. A zenekar egy-egy meghívásnak bizonyára szívesen tenne eleget.
Stirber Lajos, Felvidék.ma
ny. zenepedagógus{iarelatednews articleid=”49240,46412,52659,44858,40110″}
