53428

A Magyar Közösség Pártja a szlovákiai oktatásügyben hozott negatív döntések, valamint a felvidéki magyarságra nézve hátrányos intézkedések kapcsán megbeszélésre hívja a Comenius Pedagógiai Intézet, a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Kerekasztal, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, valamint a Most-Híd képviselőit.

“A múltban szervezett hasonló találkozó tapasztalataiból kiindulva a hétfőre, május 4-re tervezett megbeszélés célja is az, hogy megmutassuk: a magyar közösség, azon belül pedig az ifjú nemzedékek sorsa mindnyájunk számára fontos kérdés.
Az iskolák jövője nemzetstratégiai téma, amelyben közös nevezőre kell jutnunk, és meg kell fogalmaznunk egy nemzetiségi oktatási minimumot” – nyilatkozta A. Szabó László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke.

Mint az MKP honlapján írják elsősorban erre a kérdésre keresik majd a megoldást a május 4-ére (11 órára), az MKP pozsonyi székházába összehívott találkozó. 

A következő meghívólevelet juttatták el fent nevezett szervezetekhez:

“Tisztelt Kolléga, Kedves Barátom!
A kisiskolák helyzete kapcsán 2013. augusztus 22-én a Magyar Közösség Pártja székházában civil szervezeteink és pártjaink képviselői hasznos és eredményes tárgyalást folytattak, amelynek végén a résztvevők közös nyilatkozatban fejtették ki meggyőződésüket, hogy a közösségünk jövőjét nagy mértékben érintő kényes kérdésekben kizárólag a közös fellépés hozhatja meg szándékaink sikerét, nem pedig az egyéni és pártérdekek szülte kezdeményezések.
E találkozó, valamint az azt követő megbeszélések eredménye volt az a tiltakozó megmozdulás, amely során 2013. december 4-én utcára vonult a magyar érdekképviselet, és a szlovák parlament előtt tiltakoztunk a közoktatási törvény módosítása ellen. Bár az ügyben akkor érdemi sikert nem tudtunk elérni, továbbra is úgy véljük, felettébb szükséges a közös fellépés.

Az oktatás terén azóta is egymást érik a negatív hatással járó döntések és a nemzetiségi iskoláinkat hatványozottan sújtó rendelkezések. Ezért ismételten meg kell mutatnunk, hogy a magyar közösség, azon belül is a legifjabb nemzedékek sorsa mindannyiunk számára a legfontosabb kérdések egyike.
Az iskolák jövője nem pártpolitikai ügy, hanem nemzetstratégiai téma, amelyben mindannyiunknak közös nevezőre kell jutnunk, és meg kell fogalmaznunk egy nemzetiségi oktatási minimumot.

Ennek érdekében tisztelettel hívlak 2015. május 4-én (hétfőn) 11 órára az MKP pozsonyi székházába, ahol gondjainkra közösen kereshetnénk minél hatékonyabb megoldási javaslatokat.

Bízom benne, hogy meghívásomnak eleget teszel, és egyben tevékeny részese leszel az együttgondolkodásnak” – áll A. Szabó László által jegyzett levélben.

Felvidék.ma
Az illusztrációs felvétel a kisiskolák érdekében rendezett pozsonyi tüntetésen készült. További képek ITT>>> {iarelatednews articleid=”53396,53184,52656,52316,51030,43176,43041,43011″}