53052

A címvédő Intert búcsúztatva bejutott a szlovák Eurovia kosárlabda extraliga április 25-én kezdődő fináléjába az MBK Rieker Komárom. A dél-szlovákiai együttes az elmúlt négy év alatt már harmadik alkalommal vívta ki a döntőbe jutást.

Nem rogyott meg az Inter elleni elődöntős párharcot három győzelemmel kezdő MBK azután, hogy szerdán a pozsonyi Hant arénában nagy különbségű (negyven pontos) vereséget szenvedett ellenfelétől. A párharc ötödik mérkőzésén, melyet ismét Komáromban rendeztek, a hazai csapat sokadszor bizonyította, a bajnokság egyik legegységesebb együttese. Most mégis két ragyogó egyéni teljesítményt emelnénk ki: az egyik a 33 pontig és 8 asszisztig jutó Bannister nevéhez fűződik, aki ezúttal is csapata vezére volt – most már megszámlálhatatlanul sokadszor ebben az idényben. A másik a szintén amerikai Alawoyáé, aki most is szenzációsan szedte a lepattanókat (14 egységig jutott ebben a „műfajban”), ráadásul 20 pontot is összeszorgoskodott.
A mérkőzést egyébként az Inter kezdte jobban: az első percekben volt, hogy tíz ponttal is vezetett, amiből végül az első negyed végére hat pontot meg is őrzött. A félidőre azonban kemény munkával ledolgozta hátrányát az MBK (43-43). A befejező játékrész nagy izgalmakat hozott, a hazai csapat azonban jobban bírta idegekkel, s így 92-87-re győzött. Az MBK összesítésben 4-1-re múlta felül az Intert.
A másik ágon – Nyitrabányát búcsúztatva – a Privigye jutott a döntőbe, ami azt jelenti, hogy megismétlődik a három évvel ezelőtti, a 2011-2012-es finálé. Visszatekintve az elmúlt négy évre a Komárom és a Privigye háromszor játszhat az aranyért – utóbbi egyszer meg is kaparintotta azt, Komárom azonban még nem. Itt lenne az ideje.

Az elődöntő ötödik mérkőzésén:
MBK Rieker Com Therm Komárom – BK Inter Incheba Pozsony 92:87 (43:43).
Legeredményesebbek: Bannister 33, Alawoya 20, Igrutinovics 17, illetve: M. Rančík 21, Parker 14, Udrih 13.

Felvidék.ma
Fotó: Scholtz
{iarelatednews articleid=”52918,52867″}