53390

Az igazságszolgáltatás terén uralkodó áldatlan állapotokért Tomáš Borec (Smer-SD) igazságügyi miniszter a felelős. Állítja Peter Straka, a Bírói Tanács egyik tagja, aki a tanács április 28-ai ülésén lemondásra szólította fel a minisztert.

Straka eközben a kassai bíróságok rossz helyzetével érvelt. Az egyik épületben például, amelynek kapacitása 300 fő lenne, az itt lévő négy bíróságon összesen 580-an dolgoznak. „Az igazságszolgáltatás komoly gondokkal küszködik. Anyagilag aluldimenzionált, és meggyőződésem, hogy az igazságügy-miniszternek vállalnia kellene a politikai felelősséget mindezért, és távoznia kellene a tisztségéből” – ismételte meg a bíró a tanácsbeli kollégáinak tett kijelentését a média képviselői előtt Straka.

A Bírói Tanács elnök asszonya, Jana Bajánková egyetért Strakával az elégtelen anyagi feltételeket illetően, véleménye szerint azonban a tanácsnak nincs jogköre a miniszter politikai felelősségével kapcsolatban állást foglalni. Bajánková szerint Straka csak a saját nevében beszélt. „Informális beszélgetés formájában beszéltünk erről, de nem jutottunk olyan következtetésre, hogy ez segíthetne a helyzeten” – jelentette ki Bajánková a miniszter lemondása kapcsán.

A Bírói Tanács más tagjai szerint is jogos a miniszter politikai felelősségre vonása az igazságszolgáltatás jelenlegi helyzetért. Dušan Čimo nagyszombati bíró szerint a miniszternek következetesebben kellene képviselnie a bíróságok követelményeit a kormányban. „Vitatható, hogy az az ország, amelyik nem biztosítja a megfelelő igazságszolgáltatást, mondhatja-e magáról, hogy jogállam” – fűzte hozzá Čimo.

Borec április elején Peter Kažimír pénzügyminiszterrel együtt kijelentette, hogy a szlovákiai igazságszolgáltatásba ebben az évben és jövőre 45 millió euróval több pénz megy, ami Kažimír szerint megszilárdíthatná az igazságügy helyzetét. A Bírói Tanács elnöke, Jana Bajánková azonban ezt a pénzinjekciót csak a múltbeli tartozások kiegyenlítésének tartja. A tárcában uralkodó rossz helyzet miatt idén februárban a bírósági alkalmazottak egynapos sztrájkot tartottak. A szakszervezetisek négy követelményének egyike a tárca 300 milliós költségvetésének egy negyedével, azaz 75 millió euróval való növelése volt, amit a miniszter irreálisnak tartott.

„A bíráknak jó döntéseket kellene hozniuk, nem pedig véleményt nyilvánítaniuk a politikához” – reagált Straka szavaira az igazságügyi tárca szóvivője hozzáfűzve, Borec minisztersége alatt több mint 80 millió euróhoz sikerült az uniós alapokból hozzájutni a bíróságok számítógépesítésére, és az eredeti költségvetéssel szemben 45 millió euróval növelték a tárca költségvetését is, ami a szóvivő szerint elsősorban a bíróságok anyagi, műszaki és személyi működését biztosítja.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52110″}