53123

Május 1-jén ünnepli megalapításának harmadik évfordulóját a MyHont.sk ipolysági portál. A honlap üzemeltetői ez alkalomból nagyszabású rendezvényt szerveznek a MyHont Café irodalmi kávéházban. Az eseménysorozat részeként a kávézó szomszédságában lévő Menora Saag Centrum Artisban kiállítást szerveznek. A kiállítandó alkotásokat április 24-ig várják a kávéház épületébe.

„Az alapkoncepciónk az volt, hogy az évforduló kapcsán teret adjunk olyan hobbiművészeknek, akik eddig nem mertek kiállítani, avagy nem volt lehetőségük bemutatni alkotásaikat a nagyközönségnek. Nagyon sok tehetséges ember él a környezetünkben, őket szeretnénk támogatni a kiállítással” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Peter Paulenka ötletgazda. Hozzátette: különféle képzőművészeti alkotásokat várnak, mint például grafikákat, festményeket, plasztikákat. A rejtőzködő hobbiművészek április 24-ig adhatják le  bemutatkozásra szánt alkotásaikat.

Mint jelezte: elsősorban ipolysági és környéki művészek jelentkezését várják, ám nem határolódnak el a távolabb élő érdeklődőktől sem. Várják a magyarországi művészlelkek benevezését is.  A beérkezett alkotásokat szakmai zsűri értékelése alapján állítják ki a volt zsinagógában. A MyHont csapata a tárlatszervezésében együttműködik az Ipolyság Város Pecsétje Alappal, és Kutak Adrienn keramikusművész szakmai vezetésével állítják össze a május elsején nyitandó kiállítást.

„A tárlat központi témája a tudat és energia, a művészeti technika szabadon válaszható” – fogalmazott az ötletgazda. Május elsején délután két órakor ünnepélyes keretek között nyitják meg a tárlatot. A zsinagóga előterében helyi és környékbeli kézművesek mutatják be munkáikat a közönségnek.  A délután folyamán a kávézó udvarán folytatódik az ünnepi program.  Este pedig  helyi fiatal zenészekből álló együttes szórakoztatja a közönséget.

A MyHont csapata fontosnak tartja a tehetséges fiatalok felkarolását. Ezt szem előtt tartva már két kis kiállítást is szerveztek az irodalmi kávézó emeletén. Emellett teret adtak számtalan fiatal együttesnek a bemutatkozásra. A honlapon is rendszeresen hírt adnak a környéken élő fiatalok tevékenységéről. A kiállítás május 21-ig látható majd a Bartók Béla téri zsinagógában.

A kiállítással kapcsolatos felhívás olvasható a Pályázati listánkon ITT>>>.
Az évfordulós ünnepségről bővebben olvashat az Eseménynaptárunkban ITT>>>.
A felvételen a Menora Saag Centrum Artis épülete látható.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51980,49907,48172,52572,38609,38002″}