53041

Jelentős mértékben, éves szinten mintegy harmadával nőtt az idei év első negyedében a pozsonyi Milan Rastislav Štefánik repülőtér utasforgalma – derült ki a légikikötő sajtóosztálya által csütörtökön az MTI-nek eljuttatott közleményből.

A pozsonyi repülőtér utasforgalma 2015 első három hónapjában több mint 215 ezer fő volt, ami 32 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakit. A növekedés mértéke éves összehasonlításban januárban 26, februárban és márciusban pedig 36 százalékos volt. A forgalomnövekedés viszonylag magas aránya mellett jelzésértékű lehet az is, hogy az első negyedévben sikerült megállítani és visszájára fordítani a 2009-től folyamatosan csökkenő utasforgalmi mutatót. A pozsonyi légikikötő utasforgalma a tavalyi évben 1 millió 356 ezer főt tett ki, ami 1,3 százalékkal maradt alatta a 2013-as eredménynek, amikor az utasok száma, kétszer olyan nagy mértékben esett vissza, mint tavaly.

“A mostani volt a legjobb első negyedévünk, amióta a SkyEurope befejezte a tevékenységét” – véleményezte eredményeiket Ivan Trhlík, a repülőtér vezérigazgatója, aki szerint a számok azt mutatják, hogy beigazolódnak azok a feltételezéseik, hogy az egész év tekintetében sikerül majd növelniük az utasok számát.
A Milan Rastislav Štefánik repülőtér utasforgalmának első negyedéves növekedésében a menetrend-szerű járatok utaslétszámának emelkedése játszott súlyponti szerepet. Ezt mutatja, hogy például a – Pozsonyból és oda új járatokat indító – Ryanair utaslétszáma a vizsgált időszakban csaknem 40 százalékkal nőtt éves szinten, és utaslétszám emelkedést könyvelt el a cseh nemzeti légitársaság is, amely az egy évvel korábbinál 5 százalékkal több utast szállított a pozsonyi repülőtéren át 2015 első három hónapjában.

A pozsonyi repülőtérről induló, illetve oda érkező utasok legtöbbje a Pozsony-London Stansted, Pozsony-Dublin, illetve a Pozsony-Milánó Bergámó járatokon utazott az első negyedévben. A 2012-ben átadott új terminálja évi 5 millió utas ellátására képes. A repülőtér utasforgalom tekintetében eddigi legjobb évét 2008-ban zárta, 2,2 millió utassal.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49964,50214″}