53182

Döntőbíróság elé kerülhet a bősi vízi erőmű ügye, Fico nem tart tőle.

Feltehetően nemzetközi döntőbíróság elé kerül a bősi vízi erőmű ügye, miután a kormány felmondta a Szlovák Villamos Művekkel kötött szerződést, és nem teljesítette a villamos művek ennek fejében követelt csaknem 600 millió eurós jóvátételt, amelynek kifizetési határideje csütörtökön, április 16-án járt le.

Robert Fico miniszterelnök márciusban jelentette be, hogy ismét teljes állami ellenőrzés alá vonják a bősi vízi erőművet, ami azóta meg is történt, miután a Pozsonyi Kerületi Bíróság jogerős döntéssel érvénytelennek mondta ki a még 2006-ban az állammal kötött szerződést a bősi vízi erőmű üzemeltetéséről a Szlovák Villamos Művek részvényeinek 66 százalékát birtokló Enellel. Mindjárt a bejelentést követően a villamos művek jelezte: rendkívüli jogorvoslati lehetőséggel élnek, mivel meggyőződésük, hogy a szerződés továbbra is érvényes, hiszen az 30 évre köttetett, és a Fico-kormány egyoldalúan bontotta fel. A  szerződésbontásért pedig az eredeti megállapodás értelmében 590 millió euró jóvátétel jár.

Pénteken, április 17-én arra figyelmeztetett az energetikai cég, hogy lejárt a jóvátétel fizetésére megszabott határidő, az állam azonban nem fizetett, ezért nem kizárt, hogy nemzetközi döntőbíróság elé viszik az ügyet.
Nicola Cotugno, a villamos művek vezérigazgatója közölte, a bősi erőmű üzemeltetésről szóló és az esetleges jóvátételeket szabályozó szerződéscsomag lehetővé teszi, hogy a károsult közvetlenül a bécsi székhelyű nemzetközi döntőbírósághoz forduljon anélkül, hogy előtte a szlovák igazságszolgáltatás kertén belül próbálna elégtételt szerezni.

A gazdasági minisztérium elutasította az Enel követelését, utalva a márciusban meghozott bírósági döntésre. Miriam Žiaková szóvivő szerint, ha a bíróság a szerződést érvénytelenítette, érvénytelen a  jóvátételi megállapodás is.

Robert Fico pénteken a Váhostav-ügy kapcsán tartott sajtótájékoztatóján kitért erre a kérdésre is. Elmondta, nem tartanak a döntőbíróságtól.
„Meggyőződésünk, hogy egyetlen eurót sem fizetünk majd kárpótlás vagy jóvátétel gyanánt“ – jelentette ki a miniszterelnök , hozzátéve, hogy a kormánynak is van egy 300 millió eurós követelése az Enellel szemben. Ez az összeg a bősi erőmű 10 esztendei nyereségéből tevődik össze, hiszen a bírósági döntés értelmében ez idáig jogellenesen bérelte azt az olasz cég. Fico most először mondta ki nyíltan, amit korábban már sejtetett: az Enel ne is próbálkozzon a villamos művek 66 százalékos részvénycsomagjának eladásával addig, amíg a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkját be nem fejezi, mert a kormány úgyis megakadályozza a tranzakciót.
Szakértők szerint a Fico-kabinet továbbra sem mondott le arról, hogy visszaszerezze az Eneltől a többségi részvénycsomagot, illetve az a szándéka sem kizárt, hogy a Szlovák Villamos Művek értékcsökkentésén fáradozik, s a jelenleginél jóval alacsonyabb áron valamelyik hozzá közel álló csoportnak játszaná át a vállalatot.

BA, Felvidék.ma  {iarelatednews articleid=”53138,52312,51678,50552,50453,50410″}