53303

„Jókai emlékhelyek és kialakításuk történeti háttere” – ebben a témában várják a pályaműveket a Jókai-díj 2016-os elnyeréséhez. Október végéig küldhetik be az irodalmi alkotásokat.

Jókai Mór születésének 190. évfordulója tiszteletére február 21-én a Jókai Mór–Emlékév keretén belül tizedik alkalommal került kihirdetésre a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület (Révkomárom), valamint a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Jókai Emlékbizottsága (Budapest) által alapított Jókai-díj pályázat.

A díjalapítás egyik fontos küldetése, hogy emléket állítsanak a legnagyobb magyar írónak, Komárom nagy szülöttének, s így tisztelegjenek nagysága előtt.  “Reményeink szerint sikerül több pályázót bekapcsolni az idén. Tavaly Felvidékről egyetlen pályázónk sem volt sajnos” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Keszegh Margit.

A díj: Jókai kezének márványlapon elhelyezett gipszmásolata.
Minden évben sor kerül egy antológia kiadására, melyben a bírálóbizottság döntése alapján az előző év díjazott írásai jelennek meg, melyet mindig az ünnepélyes díjátadáson vehet kezébe a közönség.

A 2015 évi díjátadó ünnepségen kihirdetésre került a pályázat következő évi témája: „Jókai emlékhelyek és kialakításuk történeti háttere”
A pályázat ITT érhető el.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”51972,51889,46215,44255,44138″}