53060

A Palóc Társaság Rimaszombatban a rovásírásverseny keleti körzeti döntőjét a Magán Szakközépiskola Nyugat lakótelepi épületében rendezte meg Dávid Márta tanárnő segítségével.

„A jelentkezők száma 2015-ben is jóval meghaladja a százat. Ez a nagy létszám ne bátortalanítson el senkit a győzelmi esélyeket illetően, hiszen a versenyen való részvétel már győzelemnek számít. Inkább örülnünk kell annak, hogy ilyen nagy családban mutathatják meg tudásukat magyar fiataljaink. Egyébként is: a verseny nem cél, csak keret ahhoz, hogy a felvidéki magyar diákok megismerjék sorstársaikat, barátságok szövődjenek ősi műveltségünk bizonyítéka, a magyar rovásírás által” – mondta Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke.

A Palóc Társaság idén tizenegyedik alkalommal rendezi meg Felvidéki Országos Rovásírásverseny és Műveltségi Találkozó, melynek három helyszínen lesz körzeti döntője. Az első Rimaszombatban volt április 10-én. A következő helyszínek Alistál és Léva lesznek.

A rimaszombati versenyben összesen majd húszan méretettek meg. Ami külön örömöt jelentett a szervezőknek, hogy erre a napra újra leomlottak a trianoni határok, hiszen a szomszédos magyarországi megyékből is voltak itt versenyzők.

Az ünnepélyes megnyitó már a hangos olvasás fordulója után került sor. Itt a résztvevőket üdvözölte Kubačka Gizella iskolaigazgató, aki röviden bemutatta a középiskolát, s örömének adott hangot, hogy már másodszor rendezték meg itt a rovásírásversenyt.

Köszöntőjében Rigó László, Rimaszombat alpolgármestere (MKP) úgyszintén biztatta a versenyzőket, hogy szabadidejükben is vállalják, hogy elsajátítsák őseink tudását.
A megnyitó ünnepségen Pósa Lajos és Sajó Sándor verseiből álló összeállítással a középiskola tanulói közreműködtek.

Majd megkezdődött a megmérettetés négy korcsoportban. Az Alistáli Református Egyházi Alapiskolában rendezendő országos döntőbe mindhárom körzetből, így a rimaszombatiból is mind a négy korosztály első három helyezettje egyenes ágon jutott volna tovább, de az első két csoportban a versenyzők nagyon sok hibaponttal dolgoztak, így nem kerültek be a döntőbe.
A továbbjutók a C korosztályból: 1. Csecsődi Judit, Göd; 2. Szeles Bence, Szepsi; 3. Mede Bernadett, Almágy; 4. Jakub Gábor, Almágy.
A D korosztályból 1. Csúr Karolina, Rimaszombat; 2. Bánhidi Emese, Göd; 3. Telek Dalma, Rimaszombat; 4. Búi Van Patrícia, Rimaszombat.

A hangos olvasási és az írásbeli feladatok szövegei Forrai Sándor rovásábécéje szerint valók. A versenyzők is kizárólag ezt a rovásábécét használhatják az írásbeli feladatok elvégzésénél.

he, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> érhetők el. {iarelatednews articleid=”46000,45229,45174,43373,39112,39172,38523″}