53497

Több élelmiszercikk is jelentősen olcsóbb, mint egy évvel korábban. Kevesebbe kerül az alma, a kristálycukor, a burgonya pedig majdnem fele annyiba kerül.

Szlovákiában tavaly március óta folyamatosan csökken az élelmiszerek ára. Összesítésben 1,3 %-al fizettünk ki kevesebbet élelmiszerért az előző évhez képest.
Ellenben van, ami drágult. Többek közt a kifli, mely ötödével drágább, mint tavaly ilyenkor. A csokoládé ára pedig 15 százalékkal emelkedett. Viszont a Posta Bank elemzője, Jana Glasová szerint nem a drágulás a tendencia. 36 élelmiszert vizsgáltak meg, s mindössze hétnél tapasztaltak drágulást (füstölt sajt, savanyú tej stb.)

A legszembetűnőbb árcsökkenés a burgonyánál figyelhető meg, amely 42,2 százalékkal lett olcsóbb tavalyhoz képest. De jelentős árcsökkenés figyelhető meg az alma és a kristálycukor esetében is. A disznókaraj és az olaj ára 8,1 százalékkal csökkent, a rizs 7,1, a tyúktojást pedig 6,2 százalékkal olcsóbban kapható.

Jana Glasová szerint ez a csökkenés több befolyásoló tényezőnek is köszönhető. „Egyrészt az elmúlt évben jó termés volt, ami nyomta lefelé az árakat. Valamint nagy hatása van az árakra a geopolitikai feszültségnek is. Az Oroszország, az Európai Unió és az Egyesült Államok közti áruforgalomra az ukrán válság érezteti hatását. Nem utolsó sorban pedig a kőolaj alacsony világpiaci ára is befolyásolóan hat, hiszen ezáltal alacsonyabbak a szállítási költségek is” – mondta Glasová.

tasr/Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53082,52374,51606,51075,50873,51626,51108″}