53661

Nagykaposi lány lett Felvidék legszebbje – derül ki az e heti, szerdai Szabad Újság helyszíni riportjából! A huszonnégy éves Balogh Viktória pénzügy-szakos egyetemi hallgató életének egyik legszebb napja lehetett az idén május tizedike. Egy évig viselheti Felvidék Szépe koronáját, elutazhat Dubajba, és részt vehet a Miss Universe Hungary 2015 döntőjében.
Ötödik alkalommal rendezték meg a Borsos Mihály Napokat a múlt héten, Nagyfödémesen. Az idén összekötötték a mesevetélkedőt az iskola névadója tiszteletére rendezett ünnepségsorozattal.
A Belföld rovatban: Tóth László költő lett a Nagy Gáspár Irodalmi és Művészeti Díj idei kitüntetettje. Intézményvezetőket nevezett ki Berényi József. Több technikai újítás is segíti a komáromiak és a városba érkezők tájékoztatását. Csatán tartott megemlékezést a második világháború befejezésének hetvenedik évfordulója alkalmából a Magyar Közösség Pártja.
Gyermektáborokat szervez a Csemadok Szenci Területi Választmánya Alsóbodokon és Élesmarton. Részletek a hetilapban.
Interjút adott a Szabad Újságnak A. Szabó László, a Magyar Közösség Pártja oktatási alelnöke az oktatással foglalkozó szakemberek kerekasztal-beszélgetéséről.
A bérünk részét zabálják. Hogy kik? Kiderül Rajkovics Péter gazdasági szakértő kommentárjából. Hedvig a cseppben címmel küldött írást a Szaabd Újságnak Csáky Pál európai parlamenti képviselő, aki ezúttal folytatásokban ír a Malina Hedvig-ügyről. Folytassa, Cameron! címmel írt jegyzetet a múlt heti nagy-britanniai parlamenti választásról Kolek Zsolt.
Folytatódik a Felvidéki emlékhelyek sorozat. Most a dunaszerdahelyi Vermes-villa titkaival ismerkedhet meg az olvasó.
A Gazdaság rovat egyik fő témája: Milliárdok a sublótban. Még mindig jelentős mennyiségű volt nemzeti valuta, mintegy hárommilliárd szlovák korona van a lakosság kezében, több mint hat évvel a közös európai fizetőeszköz bevezetése után.
Májusban rengeteg a tennivaló a kertben. A Kertészkedés rovatban: tanácsok palántázáshoz, veteményezéshez, a bab ültetéséhez, gyümölcsfák kezeléséhez.
Ismét lépfenében pusztult el több szarvasmarha Észak-Szlovákiában. A témáról ír Agrárvilág című rovatában H. Mészáros Erzsébet.
Meleg víz féláron. Környezetbarát beruházás a losonci kórházban.
Calumnia, avagy rágalom. Erről ad elő hamarosan Dunaszerdahelyen napjaink egyik legismertebb magyar ezoterikus írója, Andrea Weawer.
Jegyzetsorok arról, mennyire fontos az emberség.
Négy évszak, tizenkét nő az Életmód rovatban. Vajon ön a Tavasz, a Nyár, az Ősz vagy a Tél típusba tartozik?
A sportrovatban a jégkorong és a foci legfrissebb hírei mellett: Ismét együtt edzett Kovács Katalin és Janics Natasa. Lauda szerint Hamilton „földöntúli” módon vezet. Egy svájci egyetemen oktat Vlagyimír Klicsko.
Ráadásul tévéműsor szerdától keddig. Mindez 60 centért. Szabad Újság. Minden szerdán friss!

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”53543,53394,53227″}