54042

A vita nem csitul, ám Szlovákia továbbra is elutasítja a menekültkvótákat, miközben nem titkolja, elég kapacitással rendelkezik a migránsok befogadására, és fel is van rá készülve. A Brüsszel által legújabban javasolt, két év alatt 785 fő befogadásával azonban nem ért egyet.

„Szlovákia készen áll nagyobb számú menekült befogadására, de ahogyan más országok, úgy mi is meg vagyunk arról győződve, hogy e súlyos problémát a menekülteket indító országokban kell megoldani” – olvasható a belügyminisztérium korábbi nyilatkozatában. Az Európai Bizottság (EB) viszont azt javasolja, hogy az uniós tagállamok egymás között osszák meg a terheket, és fogadják be azt a mintegy 40 ezer menekültet, akik már Európában tartózkodnak.

Nem tiszta azonban a kép. Míg Brüsszel felől többször elhangzott, hogy a kvóták már a menekültstátuszt elnyerők számára értendők, ennek ellentmond Dušan Chreneknek, az EB szlovákiai külképviselete vezetőjének nyilatkozata, mely szerint a Szlovákiára kiszabott 785 fő nem azt jelenti, hogy ugyanennyi embernek menedékjogot is kell kapnia. “Ebben döntő szava a szlovák hatóságoknak lesz” – szögezte le az uniós diplomata.

Szlovákiába főleg szíriai menekültek érkeznének. Brüsszel mindegyikük után 6 ezer eurós hozzájárulást ígér, tehát mintegy 5 milliós tételről van szó. A belügyminisztérium menekültügyi hivatalának igazgatója, Bernard Priecel szerint ez azonban kevés. “Ez az összeg megközelítőleg négy hónapra elég” – vélte a szakember.

A szlovák kormány, ahogyan az uniós államok legalább fele, nem ért egyet az efféle a megoldással. Robert Fico miniszterelnök annak a félelmének adott hangot, hogy a közel-keleti és észak-afrikai menekültekkel együtt terroristák is megpróbálnak Európába jutni. Robert Kaliňák belügyminiszter szerint pedig a kvóták tovább erősítik a menekültáradatot. Megfigyelők állítják, az EB javaslata aligha lesz sikeres, hiszen az elfogadásához a tagállamok többségének támogatása szükséges. A jelenlegi álláspontokat figyelembe véve azonban, a 28 tagállam fele elutasítja ezt. A közép- és délkelet-európai, a balti, valamint a nagyok közül Franciaország és Spanyolország sem ért egyet az EB elképzeléseivel. Ha mégis kötelezővé válik a menekültkvótákat bevezető intézkedés, Szlovákia több bevándorlót lesz kénytelen befogadni, mint eddig bármikor 22 éves története során.

BA, Felvidék.ma