54342

Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője volt a vendége többek között a Pátria rádió reggeli, június 12-i magazinműsorának. A képviselő elmondta, hogy az Európai Parlamentben Magyarország politikája kapcsán elfogadott határozat lényegében sokkal szélesebb teret ölel fel, s lehetőséget kíván nyújtani az Európai Bizottságnak a tagállamok bizonyos belpolitikai lépéseinek monitorozására is.
Amennyiben erre a Tanács is rábólint, akkor három országot fognak az ősszel monitorozni: Romániát, Magyarországot és Szlovákiát – ez utóbbit a korrupció, a kisebbségi nyelvi jogok megtagadása és a szólásszabadság korlátozása miatt.

Csáky azt is elmondta, hogy 1997-ben a szlovák közszolgálati televízióban vitát folytatott Robert Ficóval, aki a Mečiar-kormányt képviselte akkor az Európai Emberjogi Bíróság előtt. A vita témája a halálbüntetés újbóli bevezetése volt, s Fico védte a halálbüntetés újrabevezetését.
„Bevezethetjük a halálbüntetést, én egy ilyen lépést üdvözölnék, de előtte fel kell mondanunk az Európai Emberjogi egyezmény hatodik mellékletét” – nyilatkozta azóta többször is Robert Fico.
A halálbüntetésről ráadásul könyvet is írt, amely napjainkban is megvásárolható.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”53911,14218,2442″}