54410

A szlovák kormányt mintha tényleg megcsapta volna a mozdony füstje, úgy beleszeretett a kötött pályás tömegközlekedésbe. Ingyen vasút után most egy kis légfrissítés következik: idén novembertől a törvény teljes szigora sújt le a mocskos ruházatú, bűzölgő egyénekre Szlovákia vasútállomásain. A közlekedési tárca szerint ezzel régi adósságot törlesztenek.

A törvényjavaslatot, amely tehát lehetővé teszi a piszkos öltözetű, magából riasztó bűzfellegeket eregető egyének eltávolítását a vasútállomásokról, maga a szaktárca készítette elő és kedden, június 17-én került második olvasatba a szlovák törvényhozás előtt.
A képviselők várhatóan megszavazzák majd az előterjesztést. A közlekedési minisztérium indokolása szerint ez az intézkedés sok-sok utazó sokéves panasza után született meg és egyértelműen a szolgáltatás színvonalának emelkedését szolgálja majd. Jelenleg ugyanis nincs semmilyen törvényes lehetőség a bűzgombócok eltávolítására az állomások váróterméből vagy más helyiségekből. Novembertől ez a helyzet megváltozik.

Semmi esetre sem kívánok abba a szemforgatásba esni, amit a megélhetési jogvédők egyébként is sokkal profibban művelnek, elvégre senki – legalábbis a csendes többség – sem szeret sajtszagban utazni vagy várakozni. A (költői) kérdés inkább az: ez most itt a megoldás, vagy csupán felszíni kezelés?

Magyarországon már próbálkoztak valami hasonlóval. A magyar fővárosban a meghatározott közterületeken való életvitelszerű tartózkodást tiltották meg, hasonló okokból. Hogy milyen eredménnyel, azt mindenki megláthatja, ha célba veszi a főváros “legmenőbb” aluljáróit. Azt érdemes talán még megjegyezni, hogy a magyar kormány ezért a próbálkozásért egy életre elegendő nyaklevest kapott a “neduddkiktől”. Vajon Szlovákia kormánya is megkapja majd ezt a figyelmet….?

szd, Felvidék.ma