54978

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg a 2015-ös Gombaszögi Nyári Tábort július 15-én Krasznahorkaváralján. Elmondta, a jelenlegi nemzetpolitika egyik fő célja a szülőföldön való boldogulás elősegítése és a szakképzés fejlesztése a Kárpát-medencében.

Megnyitó beszédében megköszönte a tábor szervezőinek, hogy évről-évre létrehozzák, megszervezik ezt a több évtizedes múltra visszatekintő tábort, s biztosítják az anyagi körülményeit, hogy találkozóhelyet teremtsenek. A diáktábort jelenlegi formájában már nyolcadik éve a szlovákiai magyar egyetemisták egyik szervezete, a Diákhálózat és az Orosz Örs vezette Sine Metu polgári társulás szervezi több más diákszervezettel együttműködve.Németh Zsolt Potápi Árpád Kotiers Róza Orosz Örs Dékány Nikolett

Potápi elmondta, Magyarország 2015-ös nemzetpolitikája azokra az alapokra helyezkedik, amelyet 2010-2011-ben építettek fel. Ennek az előzménye már megvolt 1998 és 2002 között. Ami azóta újdonság, hogy számos olyan egyéb kérdés megjelent, amelyre konkrét válaszokat kell adniuk.
Az egyik ilyen a szülőföldön való boldogulás támogatása, melynek része a kettős állampolgárság, a honosítás intézménye is. „Mindezt akkor tudjuk erősíteni, ha az emberek biztonságot lelnek saját hazájukban, illetve azon a tájon, ahol az őseik is éltek.
Wetzel Tamás Duray Miklós Potápi ÁrpádEz pedig nem jelent mást, minthogy fizikailag és anyagilag is otthon tudjanak boldogulni az ittlévő emberek. Ebben kell megerősíteni a magyar közösségeket, a magyar fiatalokat. Ehhez gazdaságpolitikai eszközök is kellenek. Mi a magunk részéről mindent megteszünk, hogy egy olyan pályázati rendszert dolgozzunk ki a következő években, amely ezt elősegíti” – mondta.
A másik fontos szakterületnek a szakképzések megerősítését nevezte. Kifejtette, Felvidéken is megkötötték a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetséggel az együttműködést. „Úgy gondolom, hogy egyre több fiatalt kell megnyerni annak, hogy olyan szakmát, olyan képzettséget szerezzen, amellyel itt, illetve a Kárpát-medencében boldogulni tud.
Szesztay Ádám Haraszti Attila Czimbalmosné Molnár Éva Wetzel TamásA Kárpát-medence tekintetében nemcsak mint földrajzi egységre kell néznünk, hanem mint egy gazdasági erőtérre is, melyet nekünk mindenféleképpen erősítenünk kell” – szögezte le.
Kiemelte Kárpátalja helyzetét. „Ma a magyar népcsoportok közöl ők élnek a legnehezebb anyagi és politikai körülmények között. Nekünk mindent meg kell tennünk azért, hogy az ő otthonmaradásukat, fizikai megmaradásukat tudjuk segíteni. A támogatásunk folyamatos, sokan összefogtak az ott élők érdekében, de ne felejtsük el, hogy az igazi nehézségek még csak ezután fognak következni. Én arra szeretnék kérni mindenkit, hogy a szolidaritást Kárpátaljával mindig tegyék meg” – nyilatkozta.
Czimbalmosné Duray Miklós Wetzel Tamás Pásztor István Pogány Erzsébet Bárdos Gyula
A Gombaszögi Nyári Tábor a nemzetpolitikai táborok sorában idén már a negyedik, amelyre a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára személyesen is ellátogatott.
Az elmúlt hetekben Felsőszinevéren a Kárpátaljai Magyar Szabadegyetem, Kishegyesen a Vajdasági Szabadegyetem majd a III. Martosi Szabadegyetem nagy érdeklődés mellett már lezajlott. A sor Erdélyben, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborral folytatódik Tusnádfürdőn.
„A táborokban a nemzetpolitikai témák mellett olyan kérdések is szóba kerülnek, amelyek érdeklik a fiatalokat és közvetlenül érintik a határon túli magyarságot” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak. Hozzátette, itt találkozhatnak a fiatalok azokkal is, akik nemzetpolitikával foglalkoznak.Haraszti Attila Pathó Marianna Pogány Erzsébet
Ezen táborok Kárpát-medence szerte azonos céllal kerülnek megrendezésre: lehetőséget teremt az identitástudat megerősítésére és az összetartozás élményének a megélésére. Potápi arra buzdította a fiatalokat, hogy lehetőség szerint egymás táboraiban is vegyenek részt, hogy megismerkedjenek az ottani emberekkel, történelmi tájakkal.
„Amikor Szinevéren voltam, azt mondtam, csodálatos természeti környezetben, nem messze a Vereckei-hágótól vannak, ahol azt a tábort megrendezik. Aztán valami hasonlós csodát éltem meg Vajdaságban is, kukorica és búzamezők közt volt egy kis tábor, teljesen olyan volt, mint az egész Kárpát-medence. S itt a felvidéken is egy szimbolikus jelentőségű vidéken vagyunk Krasznahorkai vára alatt, ami az egész magyarság szempontjából fontos pontja a nemzeti történelmünknek” – mondta.

Az idei Gombaszögi Nyári Tábort Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár mellett Németh Zsolt a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Kotiers Róza, a Diákhálózat elnöke, és Orosz Örs főszervező nyitották meg.
Czimbalmosné Molnár Éva Duray Miklós Kiss BalázsA megnyitón jelen volt többek között Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete; Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzulja; Wetzel Tamás  nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Haraszti Attila, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője, Pathó Marianna, az MK Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkárságának területi főreferense, Kiss Balázs Magyarország pozsonyi nagykövetségének titkára, Duray Miklós a SZAKC elnöke, Pogány Erzsébet, a SZAKC igazgatója és Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke.
A tábor első napjának kiemelt vendége Karel Schwarzenberg, korábbi cseh külügyminiszter volt, aki nyíltan beszélt közéleti pályafutásáról, élményeiről és a hallgatóság kérdéseire is válaszolt. Előadást tartott továbbá Csóti György, a magyarországi Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója is munkatársával, Görög Dórával a nyelvi jogvédelemről.

Orosz Örs főszervező köszönti a táborozókatA Gombaszögi Nyári Tábor, Fesztivál és Szabadegyetem idén július 14-19-e között 13 programhelyszínen valósul meg 240 előadással 20 koncerttel, sok sport- és csapatjátékkal. Közéleti, önismereti, kulturális, zenei sátrak nap, mint nap benépesültnek. Mint Orosz Örs főszervező elmondta a prímet a tudományos, ismeretterjesztő, irodalmi, színházi és közéleti beszélgetések viszik. A program kellően színes lett. Az óvodapedagógus-hallgatók idén Gombaoviban foglalkoznak a kisgyermekkel, akiknek szülei szabadon részt vehetnek a programokon. „Gombaszög olyan hely, ahol az „otthon lenni benne” iránti vágy valósággá válik. Táborunk idei jelszava, a „Nekünk itt tetszik a levegő!” szintén azt a gondolatot erősíti, hogy az internetes generáció tagjaiként, egyetemistaként vagy pályakezdő fiatalként kultúránkat és nyelvünket megtartva kívánjuk megélni mindazt, ami tartalmat jelent az életben” – mondta Orosz Örs.
A további programok Eseménynaptárunkban ITT>>>.

HE, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”54971,54972,54871″}