malina hedvig 3

Csáky Pál, EP-képviselő július 24-én értesítette az EP-s kollégáit Malina Hedvig szeptemberi tárgyalásáról, melyen ők is részt vesznek.
“Az a véleményem, hogy az EP képviselőinek jelen kell lenniük a lány bírósági tárgyalásán Szlovákiában. Elképzelhetetlennek tartom, hogy az EU szót emeljen a venezuelai, kubai, szíriai, iraki és egyéb emberjogi problémák kapcsán, ám szó nélkül eltűrje, hogy egyik tagállamában oly módon meghurcoljanak egy hölgyet, mint azt Malina Hedviggel tették” – nyilatkozta korábban Csáky Pál.

A nyitrai járási bíróság a Žák-Malina Hedvig ellen hamis tanúzás miatt indított eljárás bírósági tárgyalását szeptember 28-ra tűzte ki. A dátumot csütörtökön, július 23-án a független pozsonyi napilap, a Pravda közölte.

Žák-Malina Hedvig ellen – akit Nyitrán 2006-ban még diáklányként vallomása szerint azért vertek meg, mert magyarul beszélt az utcán – 2007-ben indított eljárást a szlovák főügyészség, mert a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy a nő vallotta.
Az eljárás keretében a főügyészség tavaly tavasszal vádemelést kezdeményezett a nyitrai járásbíróságon, amelyet az elutasított. Az indoklásban arra hivatkoztak, hogy sérült a vádlott védelemhez való joga, mivel nem kapta kézhez a vádiratot magyar nyelven is, holott arra magyar állampolgárként joga lett volna, s erről a jogáról nem mondott le. Zsák-Malina Hedvig 2013 decemberében vette fel a magyar állampolgárságot, majd tavaly februárban Szlovákiából Győrbe költözött.

A nyitrai kerületi bíróság februárban a főügyészség panasza alapján másodfokon megszüntette az alárendelt nyitrai járásbíróságnak a főügyészség vádindítványát elutasító döntését, aminek az lett a következménye, hogy a járási bíróságnak ki kellett tűznie a tárgyalást.
Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két férfi megverte, vallomása szerint azért, mert magyarul beszélt. Robert Fico akkori kormányfő és belügyminisztere, Robert Kaliňák a rendőrség vizsgálatának eredménye alapján azzal vádolták meg, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogyan azt a sértett elmondta, s ezért 2007 májusában hamis tanúzás vádjával a hatóságok eljárást indítottak ellene.

2012 februárjában a szlovák kormány nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását Malina Hedvig ügye miatt. Ebben elismerte, bizonyos körülmények arra utalhatnak, hogy sérülhettek a panaszosnak az emberi jogi charta által biztosított jogai. Ugyanakkor a Malina Hedviggel szembeni eljárás vizsgálati része csak tavaly januárban zárult le, s ezt követte a tavaly áprilisi vádemelési javaslat.

Forrás: http://spravy.pravda.sk/domace/clanok/362396-sud-s-hedvigou-malinovou-sa-zacne-v-septembri/
Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”52064,51608,51575″}