Pogány Erzsébetet az összmagyar kapcsolatok erősítése érdekében végzett munkájáért Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesítette augusztus 20-a alkalmából.
Az állami kitüntetéseket Czimbalmosné Molnár Éva nagykövet a nagykövetség pozsonyi épületében adta át augusztus 20-án.
Pogány Erzsébet, született Hombauer Erzsébet 1959. december 19-én Pozsonyban látta meg a napvilágot, tősgyökeres somorjai családban, máig ebben a csallóközi városban él férjével, lányaival, unokáival. Pozsonyban, a Közgazdasági Egyetemen szerzett diplomát 1987-ben, azóta folyamatosan képezi magát. Tíz éven át a somorjai városházán dolgozott különböző munkakörökben, három évig a helyi gazdálkodási osztályt vezette. 1990-ben az Együttélés Politikai Mozgalom központi irodájának vezetője, majd sajtótitkára lett. Hat évig Budapesten a Magyarok Világszövetségének felvidéki tanácsnoka, egy évig a Rákóczi Szövetség mellett működő Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány titkára volt, 2001-től dolgozik a Szövetség a Közös Célokért társulás (SZAKC) igazgatójaként.
Milyen sikerekre és elismerésekre emlékezel szívesen?
Örömnek és a mai körülmények közt sikernek tartom, hogy szülőföldemen tudok boldogulni. Kitüntetésnek tartom, hogy a Csemadokban végzett több évtizedes munkámért a szervezet megalakulásának 50. évfordulója évében, valamint az Együttélés politikai mozgalom megalakulásának 5. évfordulója alkalmából emlékérmet kaptam.
A Szövetség a Közös Célokért gondozásában az én kezdeményezésemre indult 2005 őszén az első szlovákiai magyar hírportál, a Felvidék.ma, ezért a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma 2010-ben Teleki Pál Érdeméremmel tüntetett ki. A Rákóczi Szövetség pedig 2014-ben Esterházy Emlékérmet adományozott a Felvidék.ma szerkesztőségének a felvidéki magyarok érdekében végzett szolgálatért.
A Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság megalapításának is a kezdeményezője és 2011-től az elnöke vagyok. A tevékenységünkről a Gazdaság.sk portálon adunk rendszeresen hírt. 2014-ben a Baross Gábor Tervnek – a felvidéki gazdasági fejlesztési tervnek a kidolgozásában és megjelentetésében tevékenyen részt vettem. A Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara döntése alapján idén mindezért megkaptam a Wekerle-díjat.
És örömteli hír volt számomra az is, hogy egy magánkiadásban megjelent könyvben idén a 100 legsikeresebb szlovákiai magyar közé válogattak, nem akartam hinni a szememnek.
Magyarország ezúttal az összmagyar kapcsolatok erősítése érdekében végzett munkádat ismerte el magas állami kitüntetéssel. Milyen érzésekkel vetted át ezt a magas állami elismerést?
Amióta az értesítést megkaptam az érdemrend odaítéléséről, az forog a fejemben, hogy ez most a közéletünkben a háttérben tevékenykedő, a feladatok végrehajtásáért felelő személynek szól. Akiket ritkábban vesznek észre a kitüntetésekről döntést hozók. Nagyon hálás vagyok, úgy érzem, némileg a 25 évvel ezelőtti döntésem, a pályaválasztásom helyességét igazolja vissza ez a kitüntetés.
Huszonöt éve választanom kellett, és én úgy határoztam, hogy nem a vállalkozói világban fogok tevékenykedni a közgazdász diplomámmal, hanem a közösségi életünk szervezésébe vetem bele magam teljes erővel. Ez akkor volt, amikor a somorjai városházáról az Együttélés mozgalom központi irodájába mentem az első szabad parlamenti választások előtt.
Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt mondom, egész jó szervezőképességemmel, munkabírásommal a gazdasági életben is megálltam volna a helyem, és akkor talán nem lenne az utóbbi években egyre többször rossz érzésem az anyagi és társadalmi kiszolgáltatottság miatt.
Mert a közösségi munka ugyanúgy energiát, időt és egészséget emészt fel, mint a barbárnak, kíméletlennek mondott vállalkozói közeg. Sőt talán még többet, mert az emberekkel való kapcsolattartást nem lehet munkaidőbe szorítani, állandó készenlétben kell állni. És hát ebben a munkában nem lehet az eredményességet lemérni…
Az utóbbi években néhányszor ingyenélőnek kellett magam éreznem, pedig ugyanolyan odaadással végzem a dolgom, de már nincs választási lehetőségem, soha nem tudom meg, milyen sikeres vállalkozó lehettem volna. Huszonöt éven át közösségszervezést végeztem, közben folyamatosan tanultam, sok tapasztalatot, ismeretet szereztem, talán természetes igényem, hogy most már maradnék e területen, amíg hasznos tudok lenni a felvidéki magyar közösség számára.
Több évtizede tevékenyen részt veszel a szlovákiai magyarság társadalmi, politikai és kulturális életében. Mit tartasz említésre méltónak az elvégzett feladatok, tisztségek közül?
A nyolcvankilences fordulat előtt is sokat szervezkedtem, nyüzsögtem, először odahaza, a kisvárosomban tettem a dolgom, a Csemadok somorjai alapszervezete sok évtizede az egyik legerősebb helyi közösségünk. Ma már ritkán merül fel a kérdés, de azért megemlítem, hogy 1989 előtt úgy lettem osztályvezető a városi nemzeti bizottságon, hogy nem kellett belépnem a kommunista pártba, soha nem hívtak, valószínűleg a szókimondásom miatt.
Nagyon szerettem a városomat, de aztán hirtelen kitágult a világ, az Együttélésben a teljes Felvidékkel ismerkedtem meg, majd a Magyarok Világszövetségében még jobban kinyílt a kapu, a világban szétszórt magyarsággal kerültem kapcsolatba. Az Együttélés Politikai Mozgalomnak városunkban alapítója, majd 1990 márciusától a mozgalom munkatársa és országos vezetésének a tagja voltam. A Magyar Koalíció Pártjának megalakulása után tíz évig az Országos Tanács tagja, parlamenti képviselőjelöltje, ellenőrző bizottságának elnöke, jelenleg a Magyar Közösség Pártja Országos Ellenőrző Bizottságának tagja vagyok.
Szívesen dicsekszem el azzal is, hogy a Pozsonyi Magyar Galéria működésének egyik kezdeményezője vagyok, ennek előzménye, hogy 1996-ban a Magyarok Világszövetségében többedmagammal megszerveztem a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának első budapesti csoportos bemutatkozó kiállítását, azóta örömmel segítem a felvidéki képzőművészeink „láttatását” a Kárpát-medencében.
És ugyancsak a Magyarok Világszövetségében eltöltött időszakhoz fűződik, hogy kezdeményezője és szervezője lehettem az 1849-es dicső Tavaszi Hadjárat emlékünnepségeinek a Felvidékre való kiterjesztésének, 1998-2000 között a felvidéki helyszíneken nagyszabású emlékhadjáratot tartottunk, több ország hagyományőrzőinek és több mint tíz település önkormányzatának, civil-szervezeteinek bevonásával. Sikernek tartom, hogy a kezdeményezésből mára évenként ismétlődő, hagyományőrző helyi ünnepség lett.
A Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség, valamint a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége tiszteletbeli tagjává fogadott. Igazgató tanácsi tagja vagyok a pozsonyi székhelyű Carissimi nonprofit alapnak, amely a sérült gyermekeket nevelő családok problémáival foglalkozik.
Mint többször mondtad, a feladatok az életed során mindig megtaláltak. Melyek voltak ezek?
A Szövetség a Közös Célokért társulásnak a 2001-es megalapításától vagyok az igazgatója. Ennek az újszerű intézménynek létrehozását az indokolta, hogy a polgároknak a lakhelyükhöz a lehető legközelebb a státustörvényből adódó lehetőségekről tájékoztatást nyújtsunk. A magyar igazolványok intézése mellett számtalan más feladatot is ellátunk a munkatársaimmal. Jogi személyek társulásaként jött létre az intézmény, jelenleg az alapító 5 nagy felvidéki magyar szervezettel együtt 17 tagszervezetünk van, és tovább bővül. Dél-Szlovákia városaiban, a Magyar Házakban működnek tájékoztató irodáink.
A Magyarság az Információs Társadalomban (MAITT) szakmai hálózat irányító bizottságának tagjaként, a Szövetség a Közös Célokért működtetése során 2002-2003-ban megalapoztuk a szlovákiai magyar közegben az internetes, ún. E-ügyintézés fejlesztését, a felvidéki magyar házak szélessávú internettel való felszerelését, a magyar szervezeteknek a virtuális térbe való bekapcsolását.
A Szövetség a Közös Célokért gondozásában a kezdeményezésemre indult 2005 őszén az első szlovákiai magyar hírportál, a Felvidék.ma. A csíkszeredai barátaink találták ki az Erdély.ma portált, tőlük vettük kölcsön az ötletet, de elmondhatom, hogy nálunk sokkal nagyobbat csattant, hiszen az egyetlen napilap mellett ez lett az első szlovákiai magyar hírportál. Ráadásul a konzervatív, nemzeti oldalon, akikről mifelénk sokan úgy gondolták akkor, hogy semmi keresnivalójuk a média világában. Nem sokáig lehettünk egyetlen szlovákiai magyar hírportál, nagy lett a konkurencia, de hát a világhálón elférünk…
Jelenleg is több érdekes elfoglaltságod van. Említs meg, kérlek, párat.
A legújabbak közül két feladatot érdemes kiemelni: A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének kezdeményezésére alakult budapesti központtal a Családlánc mozgalom, ennek felvidéki koordinátoraként Szlovákiában a gyermekekkel és a családokkal foglalkozó szervezetek tevékenységét segítjük a munkatársaimmal. Ez a feladat egy 2013-as ünnepség megszervezésétől datálódik: Tallóson a szlovákiai magyar civil társadalom széles összefogásával emlékeztünk meg arról, hogy az Esterházy kastélyban 250 évvel ezelőtt indult az első királyi árvaház, ezután kaptam a felkérést, hogy erősítsük meg a Családlánc felvidéki láncszemét is. Mára 20 tagszervezete van Felvidékről a Családlánc mozgalomnak.
A budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet felvidéki partnere lett 2014-ben a Szövetség a Közös Célokért társulás, ennek köszönhetően részt veszek a Kárpát-haza Fejlesztési Program kidolgozásában, remélem, hamarosan kézzelfogható eredménnyel.
Hogyan értékeled az összmagyar kapcsolatok alakulását napjainkban?
Én az összmagyar kapcsolatokban a felvidéki magyarok helyzetét tudom megítélni, és sajnos egyre gyakrabban tapasztalom, hogy azokban a szakmai és érdekvédelmi hálózatokban, amelyek átszövik a Kárpát-medencét, a felvidéki láncszem hiányzik, vagy szinte észrevétlen, olyan gyenge. Persze sok olyan terület van, ahol sikereket mutathatunk fel, de még több olyan terület van, ahol javítani kell, mert szorul a hurok.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert az Együttélésben Duray Miklósnak köszönhetően, majd a Magyarok Világszövetségében néhai Dobos László munkatársaként óriási kapcsolati tőkét nyertem, és nagyon sok értékes, érdekes programban vehetek részt. Például a Magyar Állandó Értekezlet és a Kárpát-medencei Magyarok Fórumának eddig minden ülésén, mint szakértő részt vehettem. Ezek azok a fórumok, amelyeket irigyelhet tőlünk minden szétszóratottságban élő nemzet. De ha a huszonöt, vagy mondjuk, a húsz évvel ezelőtti lehetőségeinkre gondolok, akkor elszomorít, milyen keveset valósítottunk meg az elképzeléseinkből. Tehát még az ötveneseknek és idősebbeknek, de főleg a gyermekeinknek sok a tennivalójuk. És valóban, még mindig megtalálnak a feladatok, szinte naponta kapok olyan megkeresést Magyarországról vagy a Kárpát-medencei közösség soraiból, ahol arra van szükség, hogy a felvidéki részvételt erősítsük. Én pedig arra törekszem, hogy semmilyen lehetőséget ne mulasszunk el, amíg bírom, továbbadom a hírt olyanoknak, akik a közösség építésére használhatják a felkínált lehetőséget.
Ettől színes és érdekes az életem, felsorolva soknak tűnik, de valójában az egyik feladat és lehetőség teremti a másikat, én pedig még mindig szeretek energiát ölni az újszerű feladatokba. Az sem zavar, sőt örömmel tölt el, ha mások ötleteinek a megvalósítását segíthetem. Ez a dolgom.
A Felvidék.ma szerkesztősége nevében szívből gratulálok az elismeréshez!
HE, Felvidék.ma
Fotó: Hideghéthy Andrea {iarelatednews articleid=”55634,25417,25156,21560″}
