55492

A Szepesség felett szombat és hétfőn Hercules C 130 típusú amerikai repülőgépek repültek be a szlovák létérbe. Jelentette kedd reggeli tájékoztatóján Ľubomír Galko, a SaS képviselője, korábbi védelmi miniszter.

A TA3 hírtelevízió beszámolója szerint kis magasságon repülő négymotoros amerikai gépek nyitott raktérrel repültek át a térségen „Tudomásom szerint a szlovák légierő az említett időpontokban nem végzett légi gyakorlatot az adott területen” – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Martin Čambalík, a védelmi minisztérium munkatársa a hírtelevízióra hivatkozva.

„Ezek amerikai Hercules C 130 típusú teherrepülőgépek voltak, melyet az amerikai légierő is használ. Az értesüléseim szerint a gépek pontos repülési terv alapján repültek a meg nem nevezett helyre” – mondta Galko. Hozzátette: a pilóták igen alacsonyan szálltak, ám a 300 méter minimális magasságot elérték. Természetesen a védelmi minisztériumot értesítették a repülőgépek irányvonaláról, a tárca engedélyével repültek át a térség légterén – fogalmazott az egykori védelmi miniszter. Mint kifejtette, teljesen természetes, ha ilyen alacsonyan és nyitott raktérrel közlekedik a repülőgép.

Galko a sajtótájékoztatón kritizálta a szaktárca elégtelen információadását. „Az Egyesült Államok a mi szövetségeseink. Amennyiben a NATO teljes jogú tagjai vagyunk, ilyen kötelezettségeket is vállalnunk kell” – mondta végezetül Galko.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52728,52175,51928″}