55372

Javában zajlanak a közösség i programok szerte a Felvidéken. Rövid körképünkben most három csallóközi település elmúlt hétvégi programjába kínálunk betekintést. Egyházgellében falunap, Pozsonyeperjesen bográcsfesztivál, Előpatonyban pedig falurész napot tartottak. 

Falunap Egyházgellében
Egyházgelle és a környező települések lakói meghálálták az önkormányzatnak a gazdag programmal összeállított és gondosan előkészített falunap szervezését. A szép nyári időben rengetegen ellátogattak a rendezvényre, ahol sok-sok vásári sátor, különféle gyermek- és ifjúsági programok, játszóház, kézműves foglalkozások, pónilovazás és a minden korosztályt kielégítő kulturális program várta az érdeklődőket. A verőfényes napsütés ellen védő sátrak alatt már a kora délutáni órákban családok, barátok, gyerekek szórakoztak, és közben finomabbnál finomabb ételekből kóstolhattak.

Vajas Imre polgármester elmondta, idén minden eddiginél nagyobb látogatottságra számít, hiszen nemzetközi szintű a rendezvény. Csehországból, Magyarországból, a szomszédos Ausztriából, és természetesen Magyarországról is érkeztek vendégek. Egyházgellét egyébként hét településrész, azazhogy: Beketfa, Budafa, Nagybudafa, Csentőfa, Cséfa, Pósfa és Ógelle alkotja, ígyhát okkal volt várható a sok látogató. A zenei nagyszínpad előtt helyet foglaló nézősereg együtt mulatott a különböző zenei irányzatokat felvonultató fellépőkkel. A rendezvény a késő éjszakai órákban fergeteges nosztalgiapartival és hajnalig tartó utcabállal végződött. Világi-Zemes Júlia, a Magyar Közösség Pártjának képviselőjelöltje is ellátogatott Egyházgellébe. A falunapon készült fotógaléria ITT>> tekinthető meg. 

10. Bográcsfesztivál Pozsonyeperjesen
Pozsonyeperjesen a helyi sportszervezet és a Csemadok közös szervezésében rendezték meg a 10. Bográcsfesztivált. A nagy érdeklődés mellett zajló versengésbe összesen 11 csapat nevezett be, köztük a Magyar Közösség Pártjának helyi képviselői is. Különböző bográcsban főzhető ételekkel készültek az amatőr szakácsokból álló csapatok. Voltak, akik finom marhagulyást főztek, de készült pacalpörkölt, körömpörkölt, babgulyás és halászlé is. Az MKP csapata utóbbit készített, amivel külön kiérdemelte a zsűri elismerését. Rigó Sándor, az MKP helyi szervezetének elnöke elmondta, fontos a faluközösség összetartása és az ilyen jellegű rendezvények épp ezt szolgálják. A főzőverseny kiértékelése után mulatós zene és retrobuli szórakoztatta a jelenlévőket. A rendezvényen készült fotógaléria ITT>> tekinthető meg. 

Családias hangulat Előpatonyban
Egykoron önálló településként szerepelt, ma már önkormányzatilag Lég község része a kicsinyke falu, Előpatony. Az egyetlen utcácskája az utóbbi időben új házsorral is bővült, ez is bizonyítja, hogy gyarapodik a falu lakóinak száma. És bár kis közösségről van szó, lakói éppúgy szervezik közösségi életüket, mint a környező falvak. Augusztus 1-én, szombaton, falunapot tartottak, ahol szerény körülmények között, családias hangulatban szórakoztak a helyi sportpályán rendezett összejövetelen. Volt sütés-főzés, zene és tánc, és természetesen kis kultúrműsor is – javarészt helyi és környékbeli fellépőkkel. A megjelentek nagy tapssal jutalmazták a dunaszerdahelyi táncstúdió tanoncainak bemutatkozását. A rendezvényre ellátogattak az MKP parlamenti képviselőjelöltjei is. A családi napon készült további fotók ITT>> tekinthetőek meg. 

bi, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”46419,53509,54536,48922″}