55589

Felvidéken is egyre több helyen szerveznek ez alkalomból ünnepi megemlékezéseket, de még messze kevesebb, mint ami elvárható lenne.

Szent István ünnepe 1990 óta szabadon ünnepelhető a világon szétszórtan élt magyarok körében is.
A központi ünnepeken kívül (Székesfehérvár, Esztergom, Budapest) az anyaországban a sokféle nevet megélt ünnep, 1991 óta került a nemzeti ünnepek listájára került. Meg is ünneplik országszerte ki így, ki úgy.
A keresztény egyház megalapításán, az egyházi rendek kialakulásán, a templomok építésén kívül mi mindent köszönhetünk Szent István királyunknak, arról már manapság számos irodalmi mű és egyéb forrás ad lehetőséget ismereteink bővítésére.
Sajnos elég szomorú képet kapunk éppen abból a régióból, ahol egykor megszületett Vajk, majd királlyá koronázva terjedt ki szellemisége.

A volt Esztergom vármegye legmagyarabb községei, mint ismeretes a Duna bal partján vannak, ahol a Bazilika csodálatos látványa is állandóan figyelmeztet, hogy nem akármilyen térség ez ahol élünk. Nagy dolgok születtek itt a kereszténység kétezer éve alatt a királyi városon kívül is. (Dömös, Pilis hegység, Dobogókő, stb) Szakrális hely ez a királyi város és környéke, melynek egykor kisugárzó ereje volt a népekre, s nagyon hisszük, hogy eljön az idő, amikor az emberek ezt majd felfedezik, felismerik, és élnek a térség adta lélekemelő hatásával is.
Augusztus 20-án igaz Esztergom városa sokoldalú programjaival, szentmisékkel vonzza a térség ünnepelni kívánó lakóit. Budapest közelsége lévén (50 km), többen a fővárosi színes forgatagban, esti tűzijátékon vesznek részt. Esztergomi programok ITT>

Felvidéken Szőgyénben vette kezdetét az ünnepségek sorozata, ahol az MKP szervezésében volt Mága Zoltán koncert. Erről részletek ITT>

Párkányban a helyiek megelégszenek az Esztergomból közvetített (és a párkányi Duna parton élvezhető) esti 10-20 perces tüzijátékkal. Ez még a városban nyaraló szlovák turistáknak is élményt ad, mert augusztus 19-én tele van a Duna part velünk, és ezen az egy éjszakán fagylaltozók (főleg a török cukrászda) és éttermek is késő éjszakáig nyújtanak szolgáltatást. Ennyi a párkányi megemlékezés.

Nánán (2 km-re Párkánytól) 1991 óta minden évben az ünnephez közel álló vasárnapon tartanak szép és tartalmas megemlékezést. Elejével a kultúrházban, később a templomban volt Szent Korona másolat bemutató és előadás, magyar szentek litániája az itt szolgáló lelkiatyával. Ez évben a kultúrházban lesz megemlékezés augusztus 23-án, ahol az esztergomi polgármester asszony, Romanek Etelka lesz az ünnepi szónok. Program ITT>

Kéménden is pár éve a LIMONIUM GMELLINI PT indította el a Szent István napi megemlékezést. Itt is volt Szent Korona másolat bemutatása körmenettel. Ez évben már az egyházzal közösen szervezik. Ünnepi szónokuk Csáky Pál EP-képviselő lesz, és igen gazdag és tartalmas délutáni, esti programmal várják a közönséget. Program ITT>

Ebeden (Párkánytól 5 km-re) a templom védőszentje is Szent István, s ők valószínű a templombúcsú keretében emlékeznek.

Bény a régió egyházi szempontjából is leggazdagabb falu (apátsági temploma, rotunda) pünkösdkor, Nagyboldogasszony és Kisboldogasszony ünnepén a helyiek és környékbeliek Máriát dicsérni zarándokolnak a szabadtéri misére, a szenthelyre, a „bényi kutacskához”.
Alig tíz évvel ezelőtt 1996-ban néhai Csókás Feri bácsi jóvoltából Szent István király lovaggá ütésének szabadtéri előadását mutatták be helyi hagyományőrzők, izsai lovasok, és esztergomi kórus közreműködésével. Felejthetetlen élmény marad számunkra a bemutató.

Dunamocson a község önmkormányzata várja szeretettel az érdeklődőket a Szent István napi ünnepség keretein belül megvalósuló lengyel-magyar történelmi zászló újraszentelésére augusztus 19-én 18.00 órakor.
Az ünnepi műsorra a dunamocsi katolikus templom kertjében kerül sor. Részletek ITT>

Kicsit távolabb a járási székhelyen, Érsekújvárott a Csemadok Érsekújvári Alapszervezete, az MKP helyi szervezete és a Kultúrkorzó szervezi az eseményt augusztus 19. és 20-án.
Az ünnepi műsorra a dunamocsi katolikus templom kertjében kerül sor. Részletek ITT>

Felvidék fővárosában, Komáromban a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület valamint a Palatinus Polgári Társulás szervezésében kerül megrendezésre a Szent István király napi ünnepség augusztus 20-án. Részletek ITT>

Dunaszerdahelyen a város önkormányzata szervez Szent István – napi ünnepséget, melynek keretében ünnepi szentmisére, megemlékezésre és a képviselő-testület ünnepi ülésével egybekötött, Dunaszerdahely Város Díjainak átadására is sor kerül augusztus 20-án. Részletek ITT>

Somorján egész rendezvénysorozat veszi kezdetét augusztus 15. és 22. között az államalapítási ünnep alkalmával. Részletek ITT>

Pozsonyban a pozsonyi magyar katolikus közösség hív szeretettel minden kedves érdeklődőt augusztus 20-án, csütörtökön, a pozsonyi Szent Márton Székesegyházban sorra kerülő ünnepi szentmisére, mely Szent István király tiszteletére lesz bemutatva.
A már hagyományszerűen a koronázó templomban tartott Szent István-napi szentmise 17 órakor kezdődik, amit 16:45-től a litánia imádkozása előz meg. A szentmisét ICLic. Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora mutatja be. Ezen a napon a ferences templomban a 18 órai szentmise elmarad. Részletek ITT>

Perbete Község Önkormányzata és a helyi szervezetek augusztus 20-án, Szent István napján a perbetei Szent István szobor átadására és közös ünneplésre hívja az érdeklődőket. Részletek ITT>

Makrancon augusztus 20-án 16 órai kezdettel a templombúcsú kapcsán ünnepi szentmise valósul meg Szent István király tiszteletére, amelyben megáldásra kerül a budapesti Emberi Források Minisztériuma támogatásával készült „Az első szent magyar család” dombormű.
A szentmisét ünnepi körmenet zárja az első szent magyar család ereklyéivel és a közelmúltban megtalált és restaurált Szent-jobb szimbólummal. Részletek ITT>

Ünnepi műsorral és koszorúzással ünneplik az államalapítást Nagykaposon is augusztus 20-án.
Az ünnepi műsorra a nagykaposi Szent István szobornál kerül sor 16.00 órától. Részletek ITT>

Nagymegyeren immáron 25. alkalommal rendezik meg a Szent István Napokat. Idén  augusztus 21. és 23. között valósulnak meg, ahol a program keretén belül kultúrműsor, előadások, borkóstoló, sportesemények és több koncert valósul meg. Részletek ITT>

A “szent istváni örökség” a kárpát-medencében élő összes nemzet, kulturális közösség öröksége. Ennek tekintetében Gútán sem maradhat el az ünnepség. Részletek ITT>

Ógyallán is megrendezésre kerül a Szent István – napi ünnepség. Részletek ITT>

Ipolyságon idén is nagyszabású keretek közt fognak zajlani a megemlékezések. Ünnepi beszédet mond Gubík László a Via Nova elnöke. Részletek ITT>

Füleken a Via Nova szervez ünnepséget. Részletek ITT>

Krasznahorkaváralján a Csemadok a Via Novával együttesen emlékezik meg a jeles eseményről. Részletek ITT>

Tornalján a CSEMADOK Tornaljai Választmánya, az MKP Járási Elnöksége Tagszervezet, valamint a Rákóczi Szövetség helyi szervezete szervezésében kerü sor 2015. augusztus 20-án 17 órától a Szent István-napi ünnepségre. Részletek ITT>

Tornán az államalapító Szent István ünnepe szintén augusztus 20-án (csütörtök) lesz. 18.00 órakor szentmise a tornai templomban Szent István király ünnepe alkalmából, az új kenyér megáldása. A mise után a Via Nova Ifjúsági csoport tornai alapszervezete szervezésében folytatódik az ünnepség. Részletek ITT>

Kassán a Csemadok és a Szent István Polgári Társulás szervezésében zajlik majd az ünnepség augusztus 23-án (vasárnap) 14 órakor a bankói Aranyszarvas Panzió kerthelyiségében, ahol a magyarok „Nemzeti összetartozása” szellemében emlékeznek államalapító első királyunkra, Szent Istvánra. Részletek ITT>

Zselízen és Nagykaposon pedig Csáky Pál Hit és Hűség című színdarabja kerül bemutatásra az ünnep kapcsán. Részletek ITT>

Más településeken is tartanak megemlékezést, ha másképpen nem egy szentmise keretében, amely azonban lelkiatyától is függő, vagy inkább a hívők igényétől.
Akinek esetleg van még tudomása más ünnepségekről, azt szeretettel várjuk szerkesztőségünk címére: info@felvidek.ma

DE, BB, tsák, Felvidék.ma