56328

Az Európai Unió szeptember 23-án tartandó brüsszeli csúcstalálkozója semmiről sem szól majd. „Tartunk egy jó drága vacsorát, amilyet csak lehet. Jóváhagyunk valamiféle ünnepi kijelentéseket, aztán éjszaka hazamegyünk” – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő a parlament európai ügyekért felelős bizottságának szeptember 22-ei ülésén. Mint mondta, nincsenek semmilyen következtetések, és az sem teljesen világos, miről fognak az uniós tagországok kormányfői és államfői tanácskozni. Fico szerint a csúcstalálkozót óriási nyomás alatt hívták össze.

A kormányfő arra számít, hogy elsősorban a menekültügyi főbiztos javára tett költségvetési intézkedésekkel és az ENSZ Világélelmezési Programjával foglalkoznak majd. Mint elmondta, Szlovákia kész azonnali hatállyal 300 ezer eurót elkülöníteni a Világélelmezési Programra és mintegy 20 millió eurót a schengeni külső határok biztosításához szükséges műveletekre.

„Nem akarunk semmilyen megosztottságot az Európai Unióban, csak azt akarjuk, hogy továbbra is vegyenek figyelembe minden véleményt, és a döntések konszenzussal szülessenek” – reagált a kormányfő az uniós tagországok belügyminisztereinek szavazására az Olaszországból, Görögországból és a menekültválsággal közvetlenül érintett egyéb országokból való 120 ezer menekült áttelepítéséről. Fico ugyanis nem szeretné, hogy arról szavazzanak kit hol helyeznek majd el, mint ahogyan most is történt. „Most majd valamiféle lutrit rendezünk, hogy ki nyer elhelyezést Szlovákiában, Magyarországon vagy Romániában?” – tette fel a kérdést Fico, aki szerint a Schengenen csak a külső határok következetes védelme segíthet. „Lesz idegesség, valószínűleg sok moralizálás is lesz, de úgy vélem, az Unió van olyan erős belülről, hogy megy majd tovább” – mondta.

Fico szerint Szlovákia üdvözli a biztonságos országok jegyzékének felállítását és a visszatérítés cselekvési tervét. „ A külső határok megerősítésének vagyok a híve, példaként az Ukrajnával való keleti határunkat hozom majd fel” – jelezte Fico hozzáfűzve, Szlovákia egyetért az ún. hotspotok, azaz biztonsági zónák kiépítésével is, ahol a bevándorlók nyilvántartása folyik majd, s ahol ujjlenyomatokat is vesznek tőlük. A kormányfő felhívta a figyelmet az Eurostat adataira is, melyek szerint a bevándorlók többsége gazdasági migráns, akik nem Szíriából származnak. „Azt sem tudjuk pontosan megítélni ki a szíriai, és ki származik valamelyik más országból. Egyértelműen el kellene határolódnunk attól, hogy ezek mindnyájan háborús menekültek, mert ez nem így van” – fogalmazott a kormányfő.

dé, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”56312,56311,56276,56266″}