56714

Az SaS a napokban levélben fordult az ellenzéki pártok vezetőihez, hogy csatlakozzanak a Nyilatkozat a Szlovákiáért érzett felelősségről c. dokumentum-tervezetükhöz, amely a választások utáni Smer nélküli együttműködést sürgeti. A megszólítottak elutasítják a liberálisok kezdeményezéséhez való csatlakozást.

Az SaS elnöke, Richard Sulík által jegyzett nyilatkozat-tervezete leszögezi, hogy pártja nyitott a vitára és kész kötelezni magát az ellenzéki pártok együttműködésére a parlamenti választásokat követően. „A múltban elkövetett hibáinkból való tanulságokat levonva ezennel kötelezzük magunkat, mindent megteszünk azért, hogy a 2016-os választásokat követően olyan kormány álljon fel, amelynek nem lesz tagja a Smer” – olvasható a nyilatkozat-tervezetben, amely ugyancsak leszögezi, hogy az aláíró pártelnököknek meggyőződésük, a kormányzó Smer viseli az elsődleges politikai felelősséget „az elterjedt korrupcióért és kliensrendszerért, amely igazságtalan vagyoni különbségeket alakít ki, és végső soron rombolja társadalmunkat.

Ugyancsak leszögezi a dokumentum, hogy az aláírók egyformán olyan radikális változások szükségességének hívei, amelyek megtisztítják a bíróságokat és a rendőrséget a becstelen és inkompetens emberektől és folyamatoktól.

Az ellenzéki pártok, a KDH, a Most-Híd és a Sieť már jelezték, egyelőre nem csatlakoznak a kezdeményezéshez.

„Az SaS felhívására nem reagálunk. A KDH az emberek problémáival és azok megoldásával foglalkozik a szociális helyzetük javítása és a burjánzó korrupció csökkentése érdekében. Máskülönben inkorrekt ez a felhívás egy olyan párttól, amely megbuktatta az 1989 utáni első nem kommunista kormányt, lehetővé téve Fico győzedelmes visszatérését” – jelentette ki a kereszténydemokraták szóvivője, Nataša Žembová. A KDH nem kiegészíteni akarja a Smert, hanem az alternatíva része kíván lenni, a választások utáni együttműködésről pedig ráér a választások után beszélni.

A Most-Híd szóvivője, Matej Kováč megismételte, hogy a KDH-t és a Sieť (Háló) pártot tartja legvalószínűbb partnereinek, Procházka Hálója pedig közölte, belátható időn belül reagál a felhívásra. Karolína Ducká, a Háló szóvivője nem tudta megmondani, pozitív, vagy negatív lesz-e a válasz, de alighanem az utóbbi.

BA, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”56435″}