A Matica Slovenská párkányi alapszervezet október 28-án a Duna-parton leteszi Ľudovit Štúr, a szlovák nemzetébresztő politikus szobrának alapkövét. A Csemadok és az MKP is tiltakozik.

A Csemadok Párkányi Alapszervezete megdöbbenéssel hallotta a Matica Slovenská kezdeményezését, mi szerint egy Štúr- szobor állítását tervezik Párkányban.

“Ez egyértelmű viszálykeltés a többnemzetiségű városban. Nem tudjuk, mi készteti őket nemzetiségi ellentétek szítására, mert eddig békében éltek egymás mellett a többségében magyar párkányi polgárok a szlovák nemzetiségűekkel” – nyilatkozta Boócz Mária, a Csemadok helyi szervezetének elnöke a Felvidék.ma-nak. Hozzátette: csatlakoznak az MKP kezdeményezéséhez és kérik tagjaikat, mint a város szabad polgárait, csöndes sétával a Duna-sétányon, fejezzék ki véleményüket.

A Magyar Közösség Pártja párkányi helyi szervezete közleményben hirdette meg a békés tiltakozást október 28-ára, 16.00 órára. Mint nyilatkozatukban kifejtették: Az MKP párkányi helyi szervezete tiszteletben tartja és tudomásul veszi a szlovák nemzet kiemelkedő történelmi személyiségeire való megemlékezést, akik közé Štúr kétségtelenül tartozik.

“Ezek az ünnepek, megemlékezések azonban nem szolgálhatnak, főleg a vegyes lakosságú területeken, a helyi magyar és szlovák nemzetiségű lakosság békés egymás mellett élésének megzavarásához, uszító érzelmek felkorbácsolásához, a felül- és alárendeltség érzésének kiváltásához. Az MKP azon a véleményen van, hogy ne azt erősítsük,ami a két nemzetet megosztja, elválasztja, hanem keressük a jó példákat, melyek nemzeteinket összekötik. Így volt ez az ezredforduló után is, amikor magyar és szlovák összefogott, s EU-s támogatással nem csak szellemi hidakat, hanem mindannyiunkat szolgáló Mária-Valéria hidat is tudtunk (újjá)építeni” – írták.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”57007,56145,51484″}
Fotó: archív, körkép.sk