56772

Tipikusan költekező, választási költségvetés van kilátásban, a jövő évi büdzsé sarokszámainak tükrében (16 milliárd euró a kiadási, 14 milliárd a bevételi oldalon, 1,93 százalékos hiány) leszögezhető, hogy szinte teljesíthetetlen a szándék, hogy 2018-ban kiegyenlített legyen az államháztartás. Ehhez a jövő évi hiányt jóval szűkebbre kellene szabni, véli Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke.

A kormány a múlt héten elfogadta a pénzügyminiszter által előterjesztett állami költségvetés-tervezetet, hamarosan a parlamenti bizottságok szedhetik darabokra, majd következik a vita a plénumban. Farkas Iván véleménye szerint az egyik legkedvezőtlenebb fejlemény, hogy az egészségügy állami támogatása alultervezett, jövőre csupán a hazai össztermék 4,3 százalékát szánja rá a kormány. „Annak ellenére, hogy 84 millióval növekszik az egészségügyi tárca költségvetése, nem éri el a közép-európai átlagot, e tekintetben a környező országokkal történő összehasonlításban is a legrosszabbak vagyunk” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak a szakpolitikus, aki a nehezményezi a lakásépítés állami támogatásának is 5,5 milliós csökkentését, „ami rossz jelzés a fiatal házaspárok számára”. Farkas szerint az oktatásügyi tárca fejezete is érzékeny csökkenést mutat, sajnos bekódolták a kisiskolák bezárását, szeptembertől nem számolnak további fenntartásukkal.

Az MKP politikusa számára meglepő, hogy a tavalyihoz képest a kormány idén alacsonyabb bevételekkel és kiadásokkal számol. „Amennyiben a tavaly ősszel elfogadott, idei költségvetés sarokszámaival hasonlítjuk össze a jövőre várható adatokat, 2016-ban az államháztartás bevételei 115 millió euróval csökkennek, míg a kiadási oldal 638 millióval lesz alacsonyabb. Mindez azt eredményezi, hogy az államháztartás hiányának évközi csökkenése 471 millió euró lesz, ami kétségkívül pozitív fejlemény”.

Ebben az évben a tervezett hiány a hazai össztermék 2,5 százaléka, míg jövőre 1,93 százalékkal, a következő évben 0,42 százalékkal, 2018-ban kiegyenlített költségvetéssel számol a kormány. Farkas úgy véli, hogy a nullszaldós büdzsé megvalósulhasson, már a jövő évi hiánynak alacsonyabbnak kellene lennie, különben aligha érhető el. „A hiány kedvező alakulása főleg annak köszönhető, hogy erőteljesen nőnek az adó- és járulékterhek, ami viszont a vállalkozók számára hihetetlenül kedvezőtlen fejlemény. Nincs már hova hátrálniuk, emiatt sokan odébbállnak, a szomszédos országok valamelyikében hozták létre fiókvállalkozásukat, rosszabb esetben teljesen áthelyezték bázisukat. Mindez a vállalkozási környezet tartós romlásához vezet. Az adóbevételek dinamikus növekedése ellenére sem csillapítja a kormány a folyamatot, nem csökkenti az adó- és járulékterheket sőt, kiszélesíti azokat. Emiatt költekezhet normán felül és emiatt lesz a jövő évi költségvetés tipikusan választási költségvetés” – nyilatkozta a szakpolitikus.
Pozitívumnak tartja viszont, hogy a közszférában dolgozók bére jövőre 4 százalékkal emelkedik, s hogy a reálbérek az eddigieknél gyorsabb ütemben nőhetnek majd a jövőben. Farkas ugyancsak üdvözli, hogy a kormány első ízben különít el célirányos forrásokat a hátrányos helyzetű, leszakadó régiók fejlesztésére. „Minden bizonnyal jut belőlük a legrosszabb helyzetben levő keleti és déli régiók számára is. Meglesz továbbá az alapélelmiszerek adócsökkentéséből származó adóbevétel-kiesés fedezete, és jövőre két új alapot is létrehoz a kormány: a kiemelt, stratégiai jelentőségű beruházások állami ösztönzésére valamint a bevándorlási hullám költségeinek fedezésére.”

Az MKP gazdaságpolitikai alelnöke a büdzsé egyik legkockázatosabb tételének az Európai Unió Szlovákiának fenntartott forrásait tekinti, hiszen az előző, 2007-14-es programozási időszakból is még több mint kétmilliárd euró lehívásra vagy felhasználásra vár, miközben a végső határidő az idei év vége. „Jövőre már majd az új pályázati felhívások árasztják el fokozatosan a hivatalos közlönyt, az eddigi tapasztalatok alapján viszont igencsak kérdéses az európai források felhasználásának jövőbeni mértéke és hatékonysága” – jegyezte meg Farkas.

BA, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”55190,54809,52110″}