57039

Szép számú versenyző gyűlt össze Dunaszerdahelyen a második alkalommal megrendezett Nemzetközi Seishin Gálán. A versenyre összesen 2 ország (Magyarország és Szlovákia) 223 sportolója nevezett be mintegy 12 klubból. A helyinek számító Seishin Karate Kluból összesen 135 nevezés érkezett, ebből 100 kezdő és 35 haladó kategóriában.

A versenyt Karaffa Attila, városi képviselő, a kulturális és nemzetközi kapcsolatokért felelős bizottság elnöke nyitotta meg. Köszöntötte a megjelent versenyzőket, és szülőket, és megköszönte, hogy Dunaszerdahely adhat otthont ennek a nagyszerű rendezvénynek. Majd Gichin Funakoshi szavaival zárta: „Nem a győzelem a fontos, hanem a jellem fejlesztése és a gyakorlatok tökéletesítése.”

Ez után Markovics János (a Seishin Karate Klub vezetője) köszönte meg a város vezetésének, a szponzoroknak és a szülőknek, hogy támogatták ennek a nagyszabású rendezvénynek a létrejöttét. Nem utolsó sorban pedig megköszönte a klub edzőinek: Hupian Krisztiánnak, Kocsis Lászlónak, Bíró Mihálynak és Bíró Balázsnak az áldozatos munkájukat, ami nélkül ez az egész nem jöhetett volna létre.

A szabályismertetés után a verseny legkisebbek küzdelmeivel kezdődött meg négy küzdőtéren. A gyerekek nagyon lelkesen küzdöttek, valóban színvonalas párharcok zajlottak, külön dicséret illeti az edzőket a felkészítésért.

A kezdőknél összesen 36, a haladóknál 22 kategóriában hirdettek győztest. A Seishin Karate Klubból 31 fő szerzet első helyet az 58 kategóriából. Első helyezettek a kezdő kategóriában: Madocsai Gergely , Paulík Alex, Borbély Barnabás, Mészáros Erik, Paulík Alex, Gódány Márton Áron, Kozmér Zoé, Farkas Bence, Hájas Kornél, Szabó Bence, Süli Károly, Koczkás Levente, Jakab Adrienn, Gaál Konrád, Zerényi Kristóf, Gányovics Ádám, Szalai Tamás, Posztós Vivien, Menző Márk, Katona Máté, Vuong Dávid, Kovács Sándor, Edmár Máté.

Első helyezettek haladó kategóriában: Karika Rebeka, Fodor Gergő, Kósa Tamás, Rózsa Anna, Lovász Miklós, Szilágyi Virág, Szabó András, Kovács Kata Zsófia.

Markovics János, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”53472,52286,52132,50813″}
További képek a sportrendezvényről fotógalériánkban tekinthetőek meg ITT>>.
CsoportképÉrmek kupák