Demetert (Dömötört) a keleti egyház a harcosok és a pásztorok védőszentjének tekintette. A hagyomány szerint a hős Demeter október 26-án vértanúhalált halt, mert megtagadta a pogány istenek tiszteletét.
Valójában a keletrómai társcsászár, Maximianus parancsára végezték őt ki Thesszaloniki városában. (Ott, ahol már az 1. században is megjelentek a keresztények, s Szent Pál második útja is érintette a helyet, ahol a zsinagógában s az új templomban is prédikált.) Demeter kivégzésének oka pedig az volt, hogy a börtönben megtérített egy gladiátort, aki ezáltal megerősödve, legyőzte a császár kedvenc bajnokát. A legenda szerint csodás módon megmentette Szaloniki városát is, ezért védőszentje lett annak, s tiszteletére emelték itt a Szent Dimiter-templomot. A hívek védőszentjét az ikonográfiában karddal és pajzzsal ábrázolják.
Az ortodox egyház legtiszteltebb szentjének kultusza nyugaton nem annyira terjedt el. Magyarország kivételt képez, ahol kezdettől fogva magyar szentként is tisztelték őt. Születési helyéül még Sirmiumot, Szávaszentdemetert (ma Sremska Mitrovica) is megjelölték. A 15. század közepéig itt egy Szent Demeter-monostor is fennállott, melyben görög, szláv és magyar szerzetesek éltek együtt. (Szentek élete – Pannónia-Magyarország szentjei. http://209.85.135.104). A Dömötör patríciumokkal egyébként a régi Magyarország több helyén is találkozhattunk. Az Ipoly mentén például Bussa község templomának a védőszentje. Demeter, mint Bálint Sándor is megemlíti, kedvelt keresztnév volt évszázadokon át, főleg a szegedi és a székely katolikus nép körében. „A moldvai csángók névkultuszát már az ortodoxia közelsége is magyarázza.” (Ünnepi kelandárium II. http://209.85.135.104)
Felbukkan Demeter a Szent Korona bizánci részének zománcképén is. Az ő és Szent György alakja – ahogyan Bálint Sándor említi Ünnepi kalendáriumában – „a barbárokkal vívandó harcukban az ő mennyei közbenjárásukat jelképezi”.
E napot régebben juhászújévnek is nevezték, mivel a jószágokat ekkor hajtották haza, s a pásztorokkal is ilyenkor
újították meg a szerződéseket. Tájainkon azonban e tekintetben inkább Vendel tisztelete került előtérbe. A dömötörözés különösen a keleti országrészekben volt nagy esemény a juhászság körében. Ilyenkor tartották a pásztorbúcsúkat és a háromnapos mulatságokat. Később a mezőgazdasági cselédeknek is ez volt a szegődési napjuk. Barna Gábor gyűjtéseiből tudunk arról, hogy az október huszonhatodiki Dömötör-nap a csépai palócoknál sem volt ismeretlen. (Barna 1982) Első jeles napi monográfiámban még azt írtam, mai adatközlőink vidékünkön már nem emlékeznek a Dömötör-napi szokások nyomaira. (Csáky 1987,185) Újabb gyűjtéseim után mindezt azonban korrigálnom kell, hisz a Hont megyei református Perőcsényben előkerült erre vonatkozó hasznosítható recens adat is. 2001-ben Bugri Józsefné Darányi Eszter (1934) közölte az alábbiakat: „Dömötör nagyon jeles nap vót Perőcsényben. Mindig ott vótam édesanyámval a juhászgazdáná´, mer´ ő szokott sütnyi-főznyi Demeterhe´. A juházsgazdákná´ összejöttek délután. Vittek bort, pálinkát. A juhászná´, annak családi házába´ jöttek össze. Juhot vágtak, abbó´ csinátak juhpörköltet. Meg finom juhsajtos pogácsát szoktak sütnyi. Nagy énekszó vót reggelig. Asszonyok is vótak ott. A lenti akó, a Gáti akó vót a Gembulya Lajosé, a fönti a Karcsi bácsié.” Ilyenkor tehát miden juhosgazda elment a juhászához, hogy közösen ünnepeljék meg ezt a jeles napot.
Csáky Károly, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”56883,56608″}
