57729

A parlament pénteki, november 27-i ülésének napirendi pontjai közt szerepelt az OĽaNO törvénymódosító javaslata is, mely megkönnyítené a szlovák állampolgárság visszaszerzését.

A törvényhozás visszautasította a törvénymódosítási javaslatot, így továbbra is érvényben marad a 2010. július 17-én érvénybe léptetett törvény. Közölte a TASR hírügynökség

„A benyújtott törvény módosító javaslatunk lehetővé tette volna a szlovák állampolgárság visszaszerzését azon állampolgárok részére, akik 2010. július 17. után váltak kettős állampolgárokká” – nyilatkozta a módosítást benyújtó OĽaNO. A módosító javaslat értelmében az állampolgárok visszakapták volna a szlovák útlevelüket is. Mindamellett az adminisztratív illetékek alól is mentesítést biztosított volna – olvasható a törvénymódosító javaslatban.

A törvény 2010-es elfogadását követően már többször próbálták módosítani, mind ezidáig sikertelenül. 

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”57129,55883″}