Megnyitó - Kovács Ágnes a kiállítás kurátora és Pavol Lackanič a múzeum igazgatója

Az eNRA, vagyis a Nemzetközi Rovás Alkotóközösség 2012-ben jött létre a Rovás égisze alatt. Évente megrendezik nyári táboraikat. A 2015-ös nyári találkozók alkotásait első alkalommal Rozsnyón tekintheti meg a nagyközönség.

Az eNRA kiállítás harmadízben tekinthető meg a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában a Rovás és a múzeum közti együttműködésnek köszönhetően.

A 2015-ös eNRA alkotások egy részeA rozsnyói kiállítás kurátora Kovács Ágnes, a Rovás Akadémia vezetője megnyitójában üdvözölte a jelenlévőket, beszélt a Rovás és a múzeum közötti együttműködésről és ismertette az eNRA kezdeteit. „A Rovás erős pillérei a nyári képzőművészeti táborok, amelyek jócskán átalakultak a szervezet két évtizede alatt. A kezdetben sokszor 50-60-as létszámú gyermektáborok mára már középiskolás és egyetemista fiatalok számára kerülnek megrendezésre, amelyekben festészeti, grafikai, szobrászati, intermediális és számítógépes képzések, többnapos workshopok szerepelnek. Ez a Rovás tehetséggondozó programja. A táborok helyszíne állandósult, s részben kikerült határokon kívülre is. Így a nyári táborok hagyományosan három részre és helyszínre tagolódnak: erdélyi – torockói és gyímesbókki -, magyarországi – tihanyi és itthoni – jabloncai helyszínre. E táborok nemzetközi közösségének összetartozási igénye hívta életre 2012-ben az eNRA csoportot, mely a Nemzetközi Rovás Alkotóközösség rövidítése” – fogalmazott Kovács Ágnes.

Ezek a táborok fokozatosan nőtték ki magukat mestertáborokká, melyekbe a képzőművészek elhozhatják diákjaikat, akikkel közösen alkotnak. Így egy-egy tábor alkalmával a magyarországi diák mentora lehet a délvidéki, vagy a felvidékié az erdélyi. A táboroknak egyetlen témája van: „Értjük egymást – Rozumieme si – Ne intelegem”. Ennek szellemében az idei tárlat húsz művész alkotását mutatja be. Erdélyi, felvidéki, magyarországi és délvidéki alkotók, erős egyéniségek, határozott tehetségek, olyan művészek kiállítása látható, akik számára a szakmai tudás ugyanannyira fontos, mint a művészi érték. Ez a dualizmus jelenti az eNRA egyik alappillérét. Rozsnyón az alkotásokat 2016. január 15-ig tekinthetik meg.

Beke Beáta, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”50167″}
A 2015-ös eNRA kiállítás megnyitója RosznyónA résztvevők a megnyitót követően megtekintették az alkotásokatNagy György megyei képviselő is részt vett a megnyitón

Kapcsolódó cikkek