57706

Stratégiai megállapodást kötött a Magyar Birkózó Szövetséggel (MBSZ) a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. A megállapodás célja, hogy a Kárpát-medencei szintű sporttevékenység szervezése és megvalósítása révén erősítsék a nemzeti összetartozást és elősegítsék a nemzeti integrációt.

Az NSKI és a birkózószövetség közötti megállapodást Szász Jenő, az intézet elnöke és Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke írta alá november 25-án, az NSKI budapesti székházában.

Az ezt követő sajtótájékoztatón Németh Szilárd hangsúlyozta, a megállapodás célja, hogy az egész Kárpát-medencére kiterjesszék a magyar birkózást, s a határon túli magyarok is indulhassanak a magyar bajnokságon, s akár válogatottak is lehessenek.

A magyar birkózás „felségterülete” ne a csonka határokig érjen
A sportvezető kifejtette, az olimpiai sportágak terén a birkózás a harmadik legeredményesebb sportág Magyarországon, ezért is tartja fontosnak, hogy a magyar birkózás „felségterülete” ne a csonka határokig érjen, hanem kiterjedjen az egész Kárpát-medence területére.

Szász Jenő: Bízok benne, hogy a jó példa ragadós lesz
A szerződés megkötésével újabb lépést sikerült tenni az összefüggő Kárpát-medencei hálózatok kiépítése felé a sport területén – jegyezte meg Szász Jenő, az NSKI elnöke, aki jelezte azt is, hogy régóta barátság és a nemzetegyesítés ügyében munkatársi kapcsolat fűzi Németh Szilárdhoz, így a megállapodás könnyen ment.

Hozzátette, örül annak, hogy már két szövetséggel is szerződtek, s a cél, hogy a lehető legtöbb sportági szövetséggel hasonló megállapodások szülessenek. Mint mondta, bízik benne, hogy a jó példa ragadós lesz, s nemcsak ők keresik majd a szövetségeket, hanem őket is megkeresik.

Az NSKI hasonló célkitűzésekkel korábban a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel kötött stratégiai megállapodást.

Az MBSZ küldöttsége a komáromi Spartacushoz is ellátogat
„Komáromi Tibor, a MBSZ alelnöke ígéretet tett arra, hogy a szövetség a jövőben meglátogatja a birkózás felvidéki fellegvárának számító komáromi Spartacust – árulta el a Felvidék.ma érdeklődésére Knirs Imre, Komárom alpolgármestere, aki az évszázad mérkőzésének, a londoni Wembley-ben rendezett legendás angol-magyar futballmérkőzés tegnapi évfordulója alkalmából rendezett budapesti emlékesten találkozott nem hivatalosan a korábbi háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok birkózóval.

„A hivatalos találkozó még előttünk van, konkrétumokat csak ez után tudunk mondani. Az azonban biztos, hogy nagy jelentőséggel bír ez az együttműködés a Spartacus számára, amely nagyon szép eredményeket ért el az elmúlt években. Ma már ott tartunk, hogy a klubból kikerült fiatalok alkotják a szlovák kötöttfogású birkózó-válogatott gerincét, s ezek csaknem mindegyike komáromi gyerek. A fiatalabbakkal most tértünk haza Pécsről, a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság országos döntőjéről, ahol szintén jól eredményeket értünk el. Az egyesület csarnokát most újítottuk fel: a falakat kifestettük, a tetőszerkezetet javítottuk, már csak az ablakcsere van hátra” – mondta el a klubról Knirs Imre alpolgármester, aki korábban a Spartacus alelnöki tisztségét töltötte be.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”56871,53665,52838,54338,56719,57027,56428,54907,54234″}