57713

Lassan ez az év is véget ér. De előtte még készülünk a karácsonyra. Kassán már a Fő utcán készülődnek a karácsonyi vásárra. Néhány napja felállították a karácsonyfát, felszerelték rá az égőket, megjelentek a bódék is, szerelik a villanyt. A betlehem is már a helyére került, az Orbán-harang köré adventi koszorút tesznek négy gyertyával.
A minap a Magyarország kassai Főkonzulátusa Kassai Magyar Adventet szervez és ezért sajtótájékoztatóra hívta meg az újságírókat. Itt ismerkedhettünk meg a részletes programmal.

Ennek műsorai a következőek lesznek. December 3-án, csütörtökön 19:30 órakor a Szent Erzsébet-főszékesegyházban kerül sor a Ghymes „Mendika” koncertre, melyen közreműködik a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium ifjúsági énekkara és a Csengettyű kórus. Az esemény szervezője a DVOJBODKA Polgári Társulás. A jegy ára 15 euró.

December 4-én, pénteken 12:30 órakor a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium, a Szakkay József Szakközépiskola (Ipari), valamint a sárospataki és edelényi diákok közös adventi műsort adnak az Ipari tornatermében. Az esemény szervezője Magyarország Kassai Főkonzulátusa és a Kassai Magyarok Fóruma. A belépés ingyenes.

December 5-én, szombaton 17:00-kor Mikulás-napi kézműves foglalkozásokat tartanak a Csemadok, a KIKELET és
a Thália Színház színészeinek rendezésében a Márai Stúdióban.

Ugyanaznap 19:00 órakor Nemzetközi betlehemes találkozóra kerül sor a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ és a Thália Színház közös szervezésében. Majd a Szalonna és Bandája lép föl, valamint a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes mutatkozik be a Thália Színházban. A jegy ára 5 euró.

December 9-én, szerdán 19:00 órakor a budapesti Nemzeti Színház Kassán vendégszerepel a Thália Színházban. Szergej Medvegyev Fodrásznő című darabját adják elő. Az esemény a Nemzeti Színház szervezésében valósul meg. A jegy ára 8,50, ill. 5,50 euró.

Az eseménysorozat fővédnökei Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzulja, Aros János, Sárospatak polgármestere, Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat elnöke, Richard Raši, Kassa főpolgármestere, Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere és Zdenko Trebuľa, a Kassai Önkormányzati Kerület elnöke. A szervezők mindenkit szeretettel várnak.

A programokról Eseménynaptárunkban is olvashat ITT>>>.
Az előkészületekről készült felvételek megtekinthetők Képgalériánkban ITT>>>.  

Balassa Zoltán, Felvidék.ma 
{iarelatednews articleid=”57191″}