57315

Úgy tűnik, nagyon bejön a Fico-kormánynak az új visegrádi szerep, vagyis a “baráti” országok megsegítése Szlovákiából kiküldött rendőri egységekkel a schengeni határok őrzésére.

Az szerb-magyar határra küldött ötven fős csapat ötlete olyannyira bevált, hogy hamarosan külön egységet hoznak létre a rendőri szervezeten belül a külföldi szolgálatra is bevethető egyenruhások számára. A határfelügyeleti egységet a jelenleg is szolgálatot teljesítő, az ország határain lévő kapitányságokon szolgáló rendőrökből hozzák létre. Szükség esetén őket azonnal be lehet vetni majd külföldön, “békeidőben” azonban a szokásos rendőri feladatokat látják el, ahogy korábban is.

A belügyminisztérium az egység tagjai számára a nyelvi képzésen túl felkészítőt tart majd kifejezetten a schengeni övezet határvédelmének sajátosságait érintő kérdésekből is, de arról is, hogy szükség esetén képesek legyenek a migránsokat tájékoztatni a jogaikról. Ezt leszámítva különleges taktikai képzést nem kapnak.

Szlovákia eddig Magyarországra és Szlovéniába küldött rendőröket, hogy helyi kollégáikat segítsék a schengeni határ őrizetében. Magyarországon október 20-a óta 50, Szlovéniában november 6. óta 20 szlovákiai rendőr teljesít szolgálatot.

tasr nyomán szd, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”57278,57234,56940,56801,56679″}