farkas-ivan07

A szociális és foglalkoztatási tárca a napokban adta közre elemzését a szlovákiai foglalkoztatottságról az elmúlt, 2007-2013 közötti uniós költségvetési időszakban.

Az uniós időszak első évében, 2007 augusztusában történelmi mélypontra, 8,19 százalékra csökkent Szlovákiában a munkanélküliség aránya. Az időszak végén, 2013 decemberében ez az arány alulról nyaldosta a 15 százalékot. Közben persze hozzánk is begyűrűzött a pénzügyi, majd a gazdasági válság. Ennek évében, 2009-ben 12,1 százalékra kúszott a munkanélküliség mutatója. A munkaerőpiac szabályozásáért felelők számára semmiképpen sem hízelgő az uniós időszakban megtapasztalt óriási, majdnem 7 százaléknyi növekedés.

A hétéves uniós költségvetési időszak folyamán a Foglalkoztatás és Társadalmi Felzárkóztatás Operatív Program keretében 87 ezer munkahely jött létre, ebből 13 ezer a 25 év alatti fiatal korosztály számára. Ezen felül 100 ezer mások által meghirdetett munkahelyet sikerült e program keretében betölteni. Az időszak elején a tárca illetékesei a szociális vállalatok megalapításával próbálkoztak, ám a kísérlet balul sült el. A feltűnő politikai klientelizmus miatt Brüsszel olyannyira megorrolt a programot irányító hatóságra, a munkaügyi tárcára, hogy írmagjában szüntette meg a próbálkozást. A pénzügyi és gazdasági válság begyűrűzését követően, a munkahelyekért felelős illetékeseknél hosszú éveken át súlyos tétlenség uralkodott, feltűnt a kreativitás hiánya. Sablonmegoldásokat alkalmaztak, amelyeket más országokban már jóval korábban kipróbáltak.

Mindent összevetve, az az ország, amely 2004 és 2008 között a stratégiai beruházók, a munkahelyteremtők célországa volt, a következő években elhalványult, kifakult. Hét év üresjáratot követően az első stratégiai jelentőségű beruházó, aki 2015-ben jelentette be, hogy Szlovákiában építi fel termelő üzemét, a Jaguar – Rover.

A most kezdődő, 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakban új megnevezéssel, az Emberi Erőforrások Operatív Program lesz az, amelynek keretében megpróbálják majd a foglalkoztatás jelentős megnövelését. A program forrásai – 1,2 milliárd euró összegben – elvileg lehetővé tehetik a hatékony megoldásokat, ám sok függ majd a tárca vezetésének hozzáállásától. Minőre szabják majd az elhíresült szociális vállalatok utódait, mennyire lesznek majd elfogadhatók Brüsszelben?

Az új uniós időszakra a foglalkoztatottság megnövelése érdekében öt prioritást fogalmazott meg a szaktárca: szeretné jelentősen megnövelni a fiatalok foglalkoztatottságát, a hölgyek foglalkoztatottságát, különböző intézkedéseket foganatosít a hátrányos helyzetű, leszakadó régiók számára, speciális programokat szentel a roma nemzetiségűek foglalkoztatottságának megnövelésére, s végül az alacsony keresetűek számára javasol munkajogi intézkedéseket.

Az MKP szívesen fogadtatna el fontos módosításokat. Például, ne a munkanélküliség statisztikáját vezessék hivatalosan, hanem a foglalkoztatás statisztikáját, mert az sokkal szókimondóbb. Ugyanis a kettő között találhatók azok a munkanélküliek, akiket már semmilyen statisztikában sem vezetnek. Szerény becslések alapján, egyes járásokban az arányuk meghaladhatja a húsz százalékot, amely igen jelentős hányad. Emellett a munkaügyi statisztikákat vezessék a kistérségek, az egykori körzetek alapján. Mert a járási statisztikák gyakran félrevezetőek. Az Érsekújvári, a Lévai és a Tőketerebesi járás északi részében a járási átlagot jóval alulmúlja a munkanélküliek aránya, míg e járások déli részében a statisztika sokkal rosszabb képet fest. A munkahelyteremtés állami ösztönzését pedig a járási adatok alapján ítélik meg. Ennek következménye pedig, hogy a párkányi barna ipari parkba települni vágyó befektető nem kapja meg a kellő állami injekciót, mert bár Párkányban rendkívül magas a munkanélküliek aránya, a járási adatok alapján mégsem jár neki a kívánt ösztönzés. Ilyen gonddal számos más kistérség is küzd, főleg Dél-Szlovákia nagy járásaiban.

Ezen kívül pedig azt tanácsoljuk a munkaügyi (és a gazdasági) tárca felelőseinek, hogy vegyék sokkal komolyabban az ország déli és keleti kistérségeit fojtogató magas munkanélküliséget, egyre terebélyesedő szociális feszültséget. Térségünket ne érje többé hátrányos megkülönböztetés!

Farkas Iván,Felvidék.ma
az MKP gazdaságpolitikai alelnöke