58042

Általános jelenség, hogy a szlovákiai ellenzék semmiben sem tud egységesen fellépni. A Sieť párt szeretné elhitetni, hogy tudná irányítani az országot, de ugyanezt álltja a KDH és a Most-Híd is. Mivel az ellenzékben nincs egység, utópia azt gondolni, hogy a választás után majd megtalálják.

Valószínűsíthető, hogy a Smer a márciusi parlamenti választásokat nagy előnnyel megnyeri, de önállóan kormányt nem fog tudni alakítani. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ha kormányra lép is valakivel, a koalíciós partnernek a koloncon kívül más is jut majd.

A forgatókönyvek a Smer-es együttműködésre megíródtak. Látjuk, a Sieť érdemben nem nyilatkozik erről, viszont az ellenzéki összefogást már nem egyszer meggátolta. Procházka elnök véleményt nem fogad el, pártjában a végső szó az övé, és a populista megnyilvánulások sem állnak tőle távol. Mit képviselhet az ilyen párt, ahol a direktív irányítás a megszokott? Vagy a hatalomért mindent? A KDH nyilatkozataival nem támadja a kormányt, miért is tenné, hisz az alkotmánymódosítással már megmutatták, hogy tudnak együttműködni. Európa szintű politikusuk, aki egyben a pártelnök is, veszített fényéből, hiányzik belőle a tűz, és a fáradt, elcsigázott ember benyomását kelti. Aztán itt van a szlovák-magyar párt, melynek vezető politikusai Dél-Szlovákia-szerte a belügyminiszterrel együtt adják át a tűzoltóautókat. Sőt együttműködésüket magasabb szintre emelték: szavazataikkal ők is besegítettek az alkotmány módosításánál (a rendőrállam alapjainak lerakásánál).

Sajnos a magyar érdekképviselet a választási listájukon Pozsony vonzáskörzetében befejeződik. Ingyen propagandának az autó tökéletes, megnézném, hogy öt év elteltével is ott lesznek-e az autók mellett, amikor egynéhánynak lejár a bérleti szerződése az állammal.

Az SNS mint parlamenten kívüli párt újjáéled. Már volt kormányon a Smerrel, élősködött is az ország népén. Szerepel a médiában, óriásplakátokon. Nem kevés pénzbe kerül mindez. A kérdés az, mit kell majd juttatni a támogatónak a parlamentbe kerülés után?

Több közvélemény-kutatás szerint az MKP megszerzi azt a szavazatmennyiséget, amely által bejut a parlamentbe. Felvállalja Dél-Szlovákiát, amely komoly segítségre szorul. Van kidolgozott koncepciója mind a gazdaság feltámasztására, mind a magyar közösség megmaradására. A választási listáján szereplők döntöttek arról, hogy ezt a régiót akarják segíteni és szolgálni. Az MKP egyértelműen állást foglalt: kormányváltásban érdekelt.

Nagyobb demagógiát kijelenteni aligha lehet, hogy arra kell szavazni, aki biztos, mert így nem vesznek el a leadott szavazatok. Minden egyes leadott szavazatnak súlya van, kifejezi a polgár meggyőződését és elkötelezettségét valami iránt. Elkötelezettek vagyunk, hogy váltsunk, vagy beletörődtünk a sorsunkba? Adjunk választ ezekre a kérdésekre, és ha megadtuk, rájövünk arra, hogy nincs elveszett szavazat, de semmittevésünkből kifolyólag lehet elveszett jövőnk.

Köpöncei Péter, Felvidék.ma